Normal
0
21
false
false
false
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}
– Akkor nagy lehetőségnek számított a szerep, hiszen két évvel korábban kerültem a Rock Színház társulatához, ahol öt évet töltöttem el. Korábban nem szerettem a musicalt, de az éneklés, a balett órák nagyon is kedvemre valók voltak, s hamar feloldódtam az új műfajban. Mindig is szerettem a kihívásokat, és a sokféleséget. Már annak idején – lelkes biológia tagozatos diákként – a Ki Mit Tud-on is három kategóriában indultam: citera, vers, disco-tánc.
Azóta is gyakran ér a vád, hogy szétforgácsolom magam, de én így érzem jól magam, ha zajlik körülöttem az élet, ha sok mindenbe belekóstolhatok, feszegethetem a határaimat.
Mióta szabadúszó vagyok valóságos logisztikai központ lettem, hogy kézben tudjam tartani az életemet. Szerencsére a családom is partner ebben. A kocsim az állandó próbatermem. Vezetés közben tanulom a szerepemet, így néha egy-egy piros lámpánál furcsán néznek rám az emberek, ha látják, amint énekelek, vagy furcsán gesztikulálok, grimaszolok, amint éppen fejben táncolok. Otthon igyekszem kizárni a külvilágot, amennyire csak lehet, hogy azokra koncentrálhassak, akiket szeretek.
– Most új partnert kaptál Néróként Szemenyei János személyében. Könnyen tudtál alkalmazkodni a helyzethez?
– Még most is zavarban vagyok a kora miatt, olyan pimaszul fiatal, hogy belepirulok néhány jelenetbe. Inkább a fiamnak tűnik – teszi hozzá hamiskás mosollyal, amiről nehéz eldönteni, hogy mennyi benne az önirónia.
– A színpadon ez nem tűnik indokoltnak, valósággal cikázol, szinte sodrod a lendületeddel a többieket is, s nem csak a görkorcsolyás jelenetben.
– Nem tudok fél gőzzel dolgozni és nem is szeretek. Amikor szóltak, hogy hozzam a próbára a görkorcsolyát, visszakérdeztem, hogy kígyó nem kell? Két éve volt utoljára a lábamon, egy koncerten, s ott is csak egy szám erejéig. Most még lelkesen kapaszkodom a kollégákba, de szerencsére a térdem nem tiltakozik, és én is élvezem a plusz lehetőséget, ami a görkoriban rejlik a színpadon.
– Egy olyan ízig-vérig nő számára, mint amilyen te vagy nagyon fontos a jelmez. Milyenek az új ruhák?
– Szépek. Legutóbb eklektikus jelmezekben játszottuk a darabot, most inkább az avantgárd jelző a helyes. Nagyon látványosak, és igazán nőiesek a ruháim, ami fontos, mert a jelmez része a csodának, aminek végbe kell menni a színpadon.
– Hogy állsz a lámpalázzal?
– Jól, ma is van belőle raktáron bőven, de azt hiszem, erre szükség is van, mert jó motiváció, hogy arra ösztönözze az embert, hogy kételkedjen, keresse a tökéletes megoldásokat. Aki elégedett önmagával, az ellustul, elszürkül, kivész belőle a kíváncsiság. Kell, egy jóízű izgalom ahhoz, hogy friss maradjon a figura és maga az ember is.
– Vannak babonáid színpadra lépés előtt?
– Hát persze, és kabaláim is. Zsebi fiam egyéves kora óta dugdos a táskámba játékokat, ma is velem van egy szőrmók bari azokból az időkből, s folyton kerül mellé még valami. Így aztán akkor is van mivel megtámogatni a ma is friss, sokszínű és mégis egységes zenét és szöveget, ha a darab nem szorul rá, és jól jön majd nekem is.
Még a fülemben cseng az utolsó szó, de Enci már rohan vissza a többiekhez, és lelkesen veti a munkába magát. Innen nézve még ráér a szerepváltásra, mert bár valóban szemtelenül megfiatalodott a csapat, cseppet sem lóg ki közülük. Erről meggyőződhetnek Önök is, amikor július 3-án és 6-án, az előadáson színpadra lép, mint Poppea.
V. M.
