Portré – Római "akadémikus"

Hírek
Közzétéve:
Nem úgy az akkor már külön élő mamának és papának, így hol az egyikét, hol a másikét kunyerálta el. Órák hosszat falazott a Corvin közben, és az sem zavarta, hogy a fater ütőjén nem volt két azonos színű húr. Egy idő után úgy gondolta, nem ártana, ha valaki a háló túloldaláról ütögetné vissza a labdát, ezért klubot keresett magának. A Spartacus gondnoka a Városmajorba küldte Jancsó Antalhoz. Ahol harminckilencen elférnek, van helye a negyvenediknek is – mondta a kor teniszidolja, és nem zavarta el a stramm kölyköt. A szertárostól kapott egy leharcolt Slazenger ütőt; arra viszont, hogy év közben is lehet karácsony, akkor jött rá, amikor 1400 forintért – anyja nyugdíja volt éppen ennyi – vett egy Dunlop Maxplyt. Éppen olyat, amilyennel a nagy John McEnroe játszott.

Ami azt illeti, Márky Jenő valóban nem futott be nemzetközi karriert, sőt hazait se nagyon, hacsak annak nem vesszük a hazai mezőnyben elfoglalt tizenvalahányadik helyet. Akkoriban Taróczyval kezdődött a rangsor, Benyikkel, Machánnal, Szőkével, Baranyival folytatódott, azaz túl „sűrű” volt az elit. Hosszas lelkizés után tizenkilenc évesen eldöntötte, hogy a tenisz a második helyre kerül, közvetlenül a tanulás mögé. Rájött, hogy a sportból képtelen megélni, elvégezte hát az Ybl Miklós Műszaki Főiskola magasépítő szakát, üzemmérnök lett belőle. Remek munkahelyet talált, úgy hívták, hogy Élelmiszer-ipari Tervező Intézet, ahol a kivitelezés-szervezés volt a területe.

A répamechanizáció egyik hazai szakembere lett; azt mondja, legyen elég ennyi, ne merüljünk el mélyebben a témában. Reggel hattól nyolcig teniszezni tanított ügyesebb-sutább gyerekeket, délután ötig dolgozott, majd edzett három órácskát, hogy a napot lakásfelújítási tervek készítésével zárja. A hétvégeken versenyeken játszott, így legalább a szabadidő hasznos eltöltésével nem volt gondja.

Huszonöt évesen, 1981-ben aztán elhatározta, hogy mégis a tenisz kapja a főszerepet. Irma néni, az Amerikában elhunyt világhírű zeneszerző házasságon kívül született lánya hatszázötvenezer forintért eladta neki a Nánási úti telkét; Márky három teniszpályát álmodott a csónakházak helyére. „Ennél mélyebben fekvő terület nem volt a környéken; ha kiöntött a Duna, hetekig nem folyt le róla a víz” – ez a magyarázata annak, miért jutott viszonylag olcsón a telekhez. A fáma szerint csak az első millió eredetét nem illik tudakolni: a teniszoktatásból származó, százforintonként összerakott pénz volt a törzstőke, az egészült ki baráti kölcsönökkel. „Egyetlen segítségem volt, amúgy mindent magam csináltam. Ástam, hegesztettem, betonoztam, salakot hengereltem, hat hónap alatt elkészült a három pálya. Az egyik csónakházat meghagytam, az lett az öltöző; mosakodni meg ott volt a szabadtéri zuhany.”

A terjeszkedést az élet kényszerítette ki: annyian jöttek játszani, hogy szűknek bizonyult a három pálya, csinált hát egy negyediket. Több már nem fért el, ezért kölcsönből megvette a szomszédos telket, azon építette meg az ötödiket és a hatodikat. Éppen a vízóra helyét ásta ki, amikor jött egy ember az OTP-től. „Az igazgatót vagy a gondnokot kereste, mire kikiabáltam a gödörből, hogy igazgató, az nincs, viszont én vagyok a gondnok, a locsolóember meg a segédmunkás is. Alighanem őrültnek nézett, mindenesetre megkaptam a hitelt.”

Az időközben Római Teniszakadémiára keresztelt telepen 1993-ban már ő rendezhette az országos bajnokságot. Centerpálya nélkül nincs valamirevaló verseny, megcsinálta hát a hetediket is; felhúzott a szélére egy ötszáz férőhelyes, átmenetinek gondolt lelátót. Tavaly bontotta le: tizenöt évig volt ideiglenes. Merthogy felépült az új háromezres: nem volt mese, fel kellett épülnie, ugyanis a női profi teniszezők nemzetközi egylete igencsak igényes partner…

Hogy mennyire, azt számokkal illusztrálja Márky. Egy 220 ezer dollár díjazású, vagyis mintegy negyvenmillió forintos torna – ilyet rendezett júliusban – összköltsége ennek két és fél, háromszorosa. Az csak természetes, hogy a játékosok szállását a rendező fizeti, miként az is, hogy a reptéri érkezéstől az elutazásig hozzák-viszik, etetik-itatják-kényeztetik a részvevőket. A full hospitalitybe természetesen az is beletartozik, hogy a pályán – pontosabban annak játékospihenőjében – terülj-terülj asztalka várja nem csupán a játékost, hanem annak edzőjét, netán kísérőjét is.

Saláták, húsok, halak, hűsítők, gyümölcsök, joghurtok, meg amire csak igény van. A hangsúly a korlátlan mennyiségen van. Arra a kérdésre, hol húzódik a pofátlanság határa, Márky azt válaszolja, hogy két „hozzátartozó” még belefér, de háromért sem szól. Ötnél már szokott torkot köszörülni, ami általában nincs hatással a célszemélyre. Így haladja meg egy-egy verseny végösszege a százmillió forintot, és akkor még nem beszéltünk arról a 140 ezer dollárról, amit tagdíjként évente le kell szurkolni.

„Sokszor a szememre hányják, hogy nem hozok a rómaira Top tízes játékost. Hoznék én, de az plusz 250 ezer dollárba kerülne, az pedig már borítaná a költségvetést.” Egy WTA-versenyen nyolc nemzetközi minősítésű bíróra van szükség; a baj csupán az, hogy ilyen Magyarországon csak három lelhető fel. A többi ötöt értelemszerűen külföldről kell hívni, vagyis nem csupán a szállását és a heti 1200-2000 dollár tiszteletdíját kell kifizetni egy-egy bírónak, hanem a repülőjegyét is. Ha a WTA úgy gondolja, akkor akár egy izlandiét is. Szükség van továbbá negyven vonalbíróra – a gázsijuk a teljes ellátás és az egyenszerelés mellett napi hat-hétezer forint -, természetesen elengedhetetlen a labdaszedők alkalmazása, akikből minimum ötvenre szükség van, és hát ők is esznek-isznak.

A nemzetközi nagyüzem 1994-ben kezdődött, azóta rendezett férfi (ATP) és női (WTA) tornát, Davis és Fed Kupát, magyar bajnokságot; utóbbit nem csupán teniszben, de fallabdában is. Felépített ugyanis öt squashpályát, mi több, egy „üvegkalitkát” is, aminek még a sportág Federerjei, Nadaljai és Roddickjai is csodájára jártak, 2004-ben ugyanis a fallabda krémje tette tiszteletét a Római-parton. Nem kell szégyenkeznie teniszvendégei miatt sem, az évek alatt megfordult a pályáin Gustavo Kuerten, Marcelo Rios, Carlos Moya, Novak Djokovics, a hölgyek közül Jana Novotna, Iva Majoli, Amanda Koetzer is. Huszonötezer dolláros női versennyel kezdett, most 220 ezresnél tart, de nem gondolja, hogy a csúcsra ért.

Arra a kérdésre, hány árvíz mosta el – a szó szoros értelmében – a tenisztelepét, Márky Jenő kapásból nem tudja a választ, telefonos segítséget kér. A „pálmát” a 2006-os viszi el, alig előzve a 2002-est és az 1992-est. (A kisebbeket nem számolták össze.) A hét évvel ezelőtti ár tíz nappal a hagyományos verseny előtt érkezett; aki látta az elöntött telepet, azt mondta, itt három hónap múlva sem rendeznek tenisztornát. Rendeztek. A 2006-os alkalmával minden további nélkül leforgathatták volna az Árvízi hajós című filmet; a két tenisztelep közötti Mátyás király úton Márky lazán végigcsónakázott, sőt, ha a kedve úgy tartja, beevezhetett volna az irodájába is. A legutóbbi két árvíz nem csupán a tenisztelepét tette tönkre, de elpusztította a fallabdapályákat és az öltözőket is. Úszott minden, itt ütők, labdák, ott mezek, melegítők. Akkor határozta el, hogy ez így tovább nem mehet: saját gátat épített, kőfallal vette körbe a birodalmát. Már csak a buzgárokkal kell felvennie a harcot, amelyek alattomosabbak az árvíznél, viszont nem reménytelen a küzdelem, nem kell mindent újjáépíteni.

Hátradőlésről szó nincs. Szükség lenne mélygarázsra, tévésfülkékre, reflektorokra a centerpályán, esetleg egy csarnokra. Nappal ötletel és tervez, álmatlan éjszakákon úgy érzi, magányos harcot vív. A rendszeres, évenként megrendezendő nagy magyarországi események sorában az övé a második legjelentősebb, csupán a Forma-1-es futam előzi meg. Az idén huszonnégy országban láthattak közvetítést a Római Teniszakadémiáról, vagyis a versenyével az ország jó hírét keltette, mégsem érzi, hogy mások is így gondolnák. Például azok, akiknek módjuk nyílna támogatni őt. Azért, ha minden igaz, az ősszel megkapja az Önkormányzati Minisztérium által az idei évre felajánlott egymillió forintot. Ennek a húszszorosa is kevés lenne, de visszahallotta, hogy azért nem (sem) kap, mert a Márky így is, úgy is megrendezi…

„Ez az, ami korántsem biztos. Az egyik nap úgy tervezem, hogy a világ húsz legjelentősebb tenisztornája közé fejlesztem a versenyemet, a másikon azon gondolkodom, hogy bedobom a törülközőt. Ötvenhárom évesen már nem tudnék másba fogni, amúgy meg ez az életem. Csakhogy félő, magamra maradok, pedig a verseny már régen túlnőtt engem.”

Fotókat mutat, amelyek az idei, Szávay Ágnes győzelmével záruló torna díjkiosztóján készültek. Zsúfolt lelátó, állva tapsoló szurkolókkal. Nézem az arcát; ott lesz ez a verseny az első húsz között…

nol.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság