Sokunknak csak sejtésünk lehet arról, milyen testi-lelki terhet jelenthet a veseelégtelenségben szenvedők és családjaik számára azt megélni, hogy szinte gépektől függ az életük. No meg orvosaiktól és az őket segítő nővérektől. Rengeteg időt kell kórházban, kezeléseken tölteniük, így aztán hangsúlyozni sem kell annak jelentőségét, milyen környezetben és kikkel kerülnek kapcsolatba. Ki az, aki döntő hatással van az életminőségükre. Dr. Polner Kálmán, a Szent Margit Kórház nephrológiai osztályának főorvosa a vesebetegségben szenvedőkért végzett áldozatos gyógyító munkája, a betegek életminősége javítása, az orvos-beteg kapcsolat terén tett példaértékű, lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként méltán vehette át a „Pro Óbuda”- díjat Óbuda Napján.
A Vesebetegek Országos Szövetsége a „Vesebetegekért végzett munkáért” – Ádám Edit emlékérem ((2009), Óbuda Egészségéért-díj (2011). A Magyar Nephrológiai Társaság a Magyar Vese Alapítvány „Nephrológiáért” életműdíja (2011). Az Orvosi Hetilap szakmai zsűrije által odaítélt Markusovszky Lajos-díj (2012). Az év orvosa – Astellas közönségdíj (2013). A Magyar Nephrológiai Társaság legmagasabb szakmai kitüntetése, a Korányi Sándor-díj (2015) – csak néhány a rangos elismerések sorából. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ő is díjaz. A betegeit. Azokat, akik példát mutatnak betegtársaiknak azzal, hogy a legjobban együttműködnek a betegségük gyógykezelésében, és mindenen felülemelkedve, kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magánéletükben is.
Jöjjön egy idézet, melyet egyik betege írt róla: „Amiért nagyon becsülöm dr. Polner Kálmánt az az, hogy betegeit egész embernek tekinti és nem csak a jól működő dialízissel, hanem betegei lelki és szociális körülményeivel törődik. Az osztályon pszichológus, dietetikus és szociális nővér is van. Talán egyedül az országban.” Második otthonában, a munkahelyén találkozunk. A főorvos úrból végtelen nyugalom árad.
A vese csodálatos világa
– Mikor határozta el, hogy az orvosi hivatást, választja?
– Kilencéves koromban három hónapig feküdtem a Szegedi Gyermekklinikán súlyos szívizomgyulladás miatt, és a csodálatos gyógyulásom után gondoltam arra, ha nagy leszek, beteg embereket szeretnék gyógyítani. Elhatározásomat édesapám példája és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium szellemisége mélyítette el. Aztán a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, tudományos diákköri tagként a Kísérletes Sebészeti Intézetben dolgozhattam, az ottani, állatokon végzett vese-transzplantációs kísérletek során úgy éreztem, csodálatos világba csöppentem, felfedeztem, milyen fantasztikus szerv a vese, és ekkor döntöttem el, hogy nephrológus leszek.
Pályámat Zalaegerszegen, az I. számú belgyógyászati osztályon kezdtem. Itt nyílott lehetőségem, hogy már egészen fiatalon vesebetegek vizsgálatával és gondozásával foglalkozhattam. Akkoriban csak az egyetemeken volt kis kapacitású műveseállomás, így a betegeink nem jutottak művese-kezeléshez. Ekkoriban kezdett elterjedni Magyarországon az úgynevezett hasi vagy peritoneális dialízis, ez tette lehetővé a betegek ellátását. Három évvel pályakezdésem után kerültem szembe egy olyan helyzettel, amikor egy páciensünk három napja lebegett élet és halál között. Nála alkalmaztuk először ezt az eljárást. Megmentettük az életét, ami a körülményeket figyelembevéve kisebb csodaszámba ment. Ez meghatározó élményt jelentett számomra.
– Éppen harminc éve, 1986-ban lépett be a Margit kórház nephrológiai osztályának ajtaján.
– Abban az évben volt, hogy Taraba István professzort kérték fel a Margit kórház újonnan felépült nephrológiai osztályának vezetésére, amihez egy 12 kezelőhellyel rendelkező műveseállomás is tartozott. Akkor ez volt az ország legjobban felszerelt speciális központja. Ő hívott meg ide személyesen. A professzor úr a hazai nephrológia legkiemelkedőbb egyénisége volt, aki mellett 5 évig dolgozhattam. Kapcsolatunkat váratlanul fellépő halálos betegsége szakította meg. 1997-ben neveztek ki a kórház II. belgyógyászat nephrológiájának osztályvezető főorvosává.
A doktor úr, kérdésemre válaszolva elmeséli, hogy Óbudára a „munkája hozta”. Családjával – feleségével és három gyermekével – sokáig éltek a békásmegyeri lakótelep Duna felőli oldalán, aztán egy csillaghegyi családi házba költöztek, amit maguk építettek, melyet most már az unokák is benépesítenek hétvégenként. Mint mondja, máshol már el sem tudnák képzelni az életüket.
Az életminőség fontos kérdés
– Mit tart a legfontosabbnak a hivatásában?
– A Pécsi Egyetemen dr. Romhányi György, a kórbonctan nagyhírű professzora arra tanított, hogy még a halott emberben is a szenvedő embertársunkat lássuk és tiszteljük. Nephrológus szakorvosként ma is ezt tartom a legfontosabbnak a hivatásomban. Hiszen ma már korszerű vesepótló kezeléssel a végstádiumú vesebeteg életét évekig, évtizedekig meg tudjuk hosszabbítani, de a legfontosabb kérdés, hogy emellett milyen lesz a betegek életminősége? Hiszen a krónikus, gyógyíthatatlan betegség miatt az egyén többnyire elveszíti korábbi munkaképességét, addigi munkahelyét, ami egyre súlyosabb szociális helyzethez, családi körülményekhez és depresszióhoz vezet. Az alapbetegségtől függően pedig egyre súlyosabb szövődményekkel is szembe kell néznie.
Megelőzés, rehabilitáció
– Mi jelentheti a kiutat? Mint korábban említette, a gyógyszeres és művi kezelés mellett nagy figyelmet szentel a vesebetegek fizikai és mentális rehabilitációjára.
– A kiutat a prevenció és a komplex rehabilitáció jelenti, ami a korszerű orvosi tevékenység mellett magában foglalja a szociális, pedagógiai és foglalkoztatási rehabilitációt is. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a betegek oktatása, a betegségükről való minél szélesebb ismeretek megszerzése, az önkezelés vállalása és ennek megtanítása jobb életkilátást, jobb rehabilitációs lehetőséget és jobb életminőséget jelent. Ezt a szemléletet és az ehhez szükséges szakmai ismereteket torontói tanulmányútjaim során tettem magamévá, amit később sikerült itthon is megvalósítani. A betegeink otthoni peritoneális dialízis kezelését tartom a legjobb dialízis modalitásnak, ahol a képzés-oktatás során a gondozó nővér és orvos a beteggel nem alá- és fölé rendelt, hanem egyenrangú, partneri kapcsolatba kerül. Ahol a beteg nem passzív elszenvedője, hanem aktív résztvevője lesz a gyógyításának. A betegoktatásban kiemelkedő szerepet kapott Diósjenő, ahol a világtól elvonulva egy kempingtáborban, egyhetes multidisciplináris oktatás során 10-12 vesebeteget és segítő családtagjukat képzünk ki a kóros veseműködés következményeitől, a diétás és gyógyszeres kezelés lehetőségein át, a különböző vesepótló kezelésekig. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a család segítő szerepére, és a pszichés problémák megoldására is. Ebben a legfontosabbnak az egymás iránti önzetlen szeretetet és tiszteletet tartjuk. Ezután érthető, hogy a további betegellátás során ez a közösség hihetetlen módon együttműködik, tiszteli és segíti egymást. Rendszeresen kirándulásokat, közös programokat és ünnepi összejöveteleket is szervezünk, ahol öröm részt venni. Hálás vagyok a sorsnak, a betegeimnek, és a nagyszerű tanítómestereimnek, hogy az orvosi hivatásban ennyi örömöt, szeretetet és elismerést kaptam, és ennyi szeretetet, reményt és emberséget adhattam. Meggyőződésem, hogy az orvosnak nem csak a betegséget, hanem a beteg ember lelkét is gyógyítania kell.
Szeberényi Csilla
