A demokrácia nem tökéletes. Ezért működhet.
A demokrácia egyik legnagyobb különlegessége, hogy nem azt ígéri: minden döntés jó lesz. Azt ígéri, hogy a hatalom végső soron nem egy uralkodó, egy szűk elit vagy egyetlen politikai erő tulajdona, hanem a polgárok közösségének felhatalmazásából működik.
Az athéni demokrácia az i. e. 5. században már megteremtette ennek egyik korai formáját, bár mai értelemben természetesen korántsem volt egyenlő rendszer: nők, rabszolgák és a polgárjoggal nem rendelkezők kimaradtak belőle. A modern demokrácia hosszú fejlődés eredménye lett, amelyhez a jogegyenlőség, az általános választójog, a hatalommegosztás, a szólás- és gyülekezési szabadság, valamint a jogállamiság társult.
Éppen ebben rejlik különleges értéke: a vita nem feltétlenül a rendszer hibája, hanem a működésének lényegi része. A különböző vélemények ütközése, a kisebbség jogainak védelme és a hatalom ellenőrizhetősége mind azt szolgálják, hogy senki ne rendelhesse saját érdekeit automatikusan mindenki más érdekei fölé. Az Egyesült Nemzetek Szervezete is a részvételt, az egyenlő bánásmódot, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat tekinti a demokratikus kormányzás lényeges elemeinek.
Persze a demokrácia lassú, zajos és időnként kifejezetten idegesítő. Sok vita, egyeztetés, kompromisszum és politikai alkudozás árán születik meg egy döntés, miközben egy központosított rendszer látszólag gyorsabban tud cselekedni. Csakhogy a gyorsaság önmagában még nem erény, ahogy a csend sem feltétlenül a társadalmi béke jele.
Egy diktatúrában valóban egyszerűbb lehet döntést hozni, mert kevesebben kérdeznek vissza, és kevesebben vitathatják a döntéshozót. A demokrácia ezzel szemben beépíti a rendszerbe a korrekció lehetőségét: a rossz döntés vitatható, a hatalom leváltható, a jogsértés megtámadható, a vélemény pedig kimondható.
Churchill 1947. november 11-én az alsóházban pontosan ezt a tökéletlenséget fogalmazta meg: „A demokrácia a legrosszabb kormányzati rendszer – leszámítva az összes többit, amelyet időről időre kipróbáltak.” Ez nem a demokrácia kigúnyolása volt, hanem annak felismerése, hogy az ember által létrehozott politikai rendszerek között nincs hibátlan, miközben a demokrácia legalább lehetőséget ad arra, hogy saját hibáit békés úton kijavítsa.
Talán éppen ezért különösen fontos a demokrácia keresztény értékekkel való kapcsolata is. A kereszténység központi tanítása az ember méltóságáról és Isten előtti egyenlőségéről nem azonos a modern demokratikus állam eszméjével, de olyan erkölcsi alapot jelent, amely jól összeegyeztethető azzal a gondolattal, hogy egyik ember élete és szabadsága sem ér kevesebbet a másikénál. A demokrácia ezt az erkölcsi igényt politikai és jogi intézményekkel próbálja megvalósítani.
Közben azonban folyamatosan kísértik a saját gyengeségei: a többség zsarnoksága, a populizmus, a politikai megosztottság, a dezinformáció, a pénz és a média túlzott befolyása, valamint az, amikor a vita már nem egymás álláspontjának megértését, hanem a másik ember eltaposását szolgálja. Az ENSZ az elmúlt években maga is arra figyelmeztetett, hogy a demokráciát a dezinformáció, a társadalmi megosztottság és a szűkülő civil tér veszélyezteti.
A demokrácia tehát nem egy egyszer megvásárolt berendezés, amely aztán örökké működik. Inkább olyan közös munka, amelyhez újra és újra szükség van türelemre, szabadságra, önkorlátozásra és arra a képességre, hogy vitatkozni tudjunk anélkül, hogy ellenséget látnánk minden másként gondolkodó emberben.
A demokrácia világnapján ezért talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy tökéletesen működik-e. Nem működik tökéletesen. Ahogy egyetlen emberi intézmény sem.
Fontosabb kérdés, hogy mit kínál azokhoz a rendszerekhez képest, amelyekben nincs valódi választás, nincs szabad vita, nincs hatalomváltás, vagy ahol az állampolgárnak engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy elmondhassa, mit gondol. A demokrácia értékét könnyű addig természetesnek venni, amíg természetesnek tűnik a szabad vélemény, a titkos szavazás, a gyülekezés, a sajtó szabadsága és az, hogy a hatalom nem érinthetetlen. Ezek mögött hosszú történelmi küzdelem áll.
A demokrácia világnapja éppen arra szolgál, hogy számba vegyük ennek az értéknek az állapotát. Örülhetünk annak, hogy demokráciában élünk, de ennél többet is tehetünk: megvédhetjük azzal, hogy nem akarjuk elhallgattatni a másikat, nem tekintjük hazaárulónak azt, aki másképp gondolkodik, és a politikai ellenfelet sem fosztjuk meg emberi méltóságától.
Mert a demokrácia végső soron nem attól erős, hogy mindenki ugyanazt gondolja, hanem attól, hogy a különböző emberek képesek ugyanabban az országban, ugyanazon szabályok között, egymással vitatkozva együtt élni.
