A Római-parton fogadtuk a Danuvina Alacris legénységét – Megérkezett Budapestre az Élő Dunai Limes gályája

Közzétéve:

A Danuvina Alacris megépítése, vízre helyezése és hajózása tíz Duna menti ország 19 partnerének közös projektje. Az Élő Dunai Limes (Living Danube Limes) elnevezésű Interreg Duna Transznacionális Program azzal a céllal jött létre, hogy a Dunát, a Római Birodalom egykori határfolyóját végighajózva a Duna menti nemzetek, közösségek, kultúrák sok évszázados kapcsolatát jelképezze és erősítse tovább.

A negyedik századi mintára megépített őrhajó szombaton érkezett a harmadik kerületi Római-partra. A 24 fős legénységet Turgonyi Dániel, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat alpolgármestere, dr. Vámos Péter régész, az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park főosztályvezető-helyettese és korhű ruhába öltözött közterület-felügyelőink köszöntötték a kikötéskor. A Danuvina Alacris fogadására önkormányzatunk munkatársai mellett Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub Óbuda elnöke és a vízszerető, érdeklődő kerületi polgárok is érkeztek a partra.

A gálya jelenlegi nemzetközi csapatát megvendégeltük egy jókedvű, családias bográcsvacsorára, és élménybeszámolóikat is meghallgathattuk. A Danuvina Alacris hajósai, miután a Külker telephelyén megpihentek, hétfő reggel felszedték a horgonyokat, és elindultak Százhalombatta felé, hogy több, római kori emléket őrző magyar városba is kikössenek, majd továbbhaladjanak Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária vizeire őszig.

A hajó őrzését is megszervezte önkormányzatunk: a közterület-felügyelet munkatársai, a vízi rendészet és a Római-parti Plázs őrzését ellátó munkatársak vigyáztak rá.

A magyarországi szakaszt a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke és a Spatialist Kft. szervezik, együttműködve számos Duna menti önkormányzattal, intézménnyel, szervezettel, illetve a vezető partner ausztriai, kremsi Danube Universityvel.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság