Kulturális folyóiratunk készítői ezúttal a vendéglátás tematikát választották, hiszen ennek legendája van Óbudán. Aztán, ahogyan készült az Anziksz, amely már online és nyomtatott formában is olvasható, kiderült mennyi üzenete is van ennek a témakörnek, közte annak, ha vendégül látnunk valakit, sokféle értelemben teríthetünk neki asztalt…
Ha a vendégség sokféle megközelítése közül az ószövetségi értelmezésre tekintünk, egyértelművé válik, ha vendégül látok valakit, azaz élelemmel, szállással, biztonsággal, együttérzéssel látom el őt, az életét menthetem meg. Napjainkban sokan, sokszor akarják elhitetni velünk, − maradjunk annyiban, nem mindig nemes szándékkal − hogy a vendéglátás e műfajának aktualitása a bibliai időkkel együtt lejárt.
Inkább higgyünk abban, hogy igenis ideje van menedéket, jó szót, jogokat adni a hozzánk fordulóknak. Mindezt ellenszolgáltatás nélkül; és persze, ha a vendégünk éppen egy földi gúnyába bújt angyal, még az is előfordulhat, hogy csoda tanúi lehetünk…, ahogyan a lapot bevezető írásában Masri Mona Aicha református lelkész szintén sejteti.
Ne temessük a kávéházak korát
„…elbűvölt, hogy felülök a HÉV-re és pár megállóval később a Római Birodalom csatornarendszerének maradványait láthatom…” idézi fel kamaszkori óbudai emlékeit Saly Noémi irodalomtörténész, Budapest-történész, a főváros díszpolgára a vele készült interjúban. Ő többek között a hazai kávéháztörténelem kutatójaként, a Magyar Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum egykori muzeológusaként a várostörténet és a gasztronómia históriájának tudományossággal megalapozott ismerője, ugyanakkor Budapest legendáját alakító emberek történeteinek legjobb mesélője is.
Saly Noémi így arra is rámutat, a polgárság megerősödése és a zsidóság jelenléte hogyan függött össze és volt mintegy előfeltétele a kávéházi kultúra kialakulásának és virágzásának. És azt is megtudhatjuk tőle, hogy ez a virágkor nem teljesen veszett el a múlt ködében, modernkori változatai ma is itt élnek velünk.
Vendéglátás és képzőművészet kéz a kézben Óbudán
Az Anziksz téli száma külön cikket szentel az óbudai Magyar Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum különleges időszaki kiállításának. A március elsejéig látható Mihályfi-gyűjtemény kísérletet tesz arra, hogy a vendéglátás és a képzőművészet érzékeny, ugyanakkor mindig jelenlevő kapcsolatát közelebb hozza hozzánk.
Miközben arról is megbizonyosodhatunk, hogy Mihályfi Ernő, a gyűjtő nemcsak politikusként és újságíróként, hanem szenvedélyes műgyűjtőként is maradandót alkotott. A két világháború közötti avantgárd és expresszionista irányzatok követőinek munkáit kivételes érzékkel válogatta össze, a gyűjtemény tükrözi Mihályfi kultúra iránti elkötelezettségét, baráti kapcsolatait és művészeti kritikusi látásmódját, amely már életében is számos fiatal tehetség karrierjét segítette elindítani.
Irodalom és környezetvédelem, ez a Vulkán
Természettudományok és szépirodalom. Nemes küldetés mindkettő. Külön-külön, gondolhatnánk. Ám nem így a Vulkán alkotói. Az irodalmi és környezetvédelmi webes folyóirat vendégségbe érkezett a téli Óbudai Anzikszba: tartalmaik ezúttal papírra nyomva is olvashatók.
Fogadják szeretettel írásaikat, amelyek – ahogyan a Vulkán folyóirat maga is – egyre nehezebben értelmezhető világunk távlatait teszi láthatóvá. Nehéz szívvel gondolunk azokra a környezeti kihívásokra, amelyekkel korábban még sohasem kényszerült szembesülni az emberiség, mi azonban nem kerülhetjük meg ezt a szembesítést, tegye hát könnyebbé ezt a szépirodalom eszköztára!
Krasznahorkai életműve előtt tisztelgünk – irodalmi kísérlet a javából!
Krasznahorkai László 2025-ben vehette át az Irodalmi Nobel-díjat Stockholmban. Az Anziksz különleges szellemi csemegéket kínáló vendégséget: díjváró eseményt szervezett az alkalomra, amelyen Deczki Sarolta irodalomtörténész tartott előadást az életműről, ennek szerkesztett változata olvasható most a lapban.
És egy többféle műfajt ötvöző, modern költészeti stílus is jelen volt az eseményen, amelynek tartalmát a folyóiratban most mi is megismerhetjük. Az Anziksz szerkesztői így vallanak erről: „… az esthez kapcsolódik a nyugodtan vakmerőnek nevezhető kísérletünk is: a Nobel-díj átadására várva több, Krasznahorkai előtt tisztelgő slam is elhangzott, és ennek a ténylegesen csak élőszóban, jelenidőben működő műfaj szövegeinek megjelentetése reményeink szerint az olvasóknak is izgalmasnak is mutatkozik.”
