Kaszap Gábort a Kobuci kert történetéről, s benne a saját pályájáról kérdezte az Óbuda újság.
– Nem gyakran kap ilyen elismerést egy alapvetően szórakozóhelynek tartott intézmény vezetője. Hogyan fogadta a díjat?
– A szokásos udvariasságon túl: számomra tényleg váratlan és nagyon megtisztelő ez a díj. Arra tippelek, hogy azért kaptuk – így többesszámban, hiszen én úgy érzem, hogy ez az elismerés a munkatársaimnak is szól – mert igyekszünk a szórakozóhely mivoltunk mellett olyan dolgokat is képviselni és támogatni, amelyek elég határozottan kulturális és nem feltétlenül vagy nem elsősorban piaci törekvések. Egy szórakozóhely és a kulturális-közösségi tér között adott esetben vékony lehet a mezsgye, és mi ezen egyensúlyozunk. Azt értem ez alatt, hogy olyan zenekarok befogadását és lehetőséghez juttatását is szem előtt tartjuk, akikről tudjuk, hogy rendkívül ügyesek és nagyon magas színvonalat képviselnek, mégsem tudnak máshol szélesebb közönség előtt megnyilvánulni. Vannak olyan koncertsorozataink, amelyekkel ezt próbáljuk elősegíteni. A Snétberger Zenei Tehetség Központtal együttműködünk immár második éve, a Cseh Tamás program lehetőségeit is erre a célra igyekszünk kihasználni, és a zenei kínálatunkban persze vannak teljesen autonóm kísérletek is, amelyekkel szintén a zenei „magaskultúrát”, pontosabban a szerintünk magaskultúrát szeretnénk bemutatni és propagálni.
– Azt már sokan tudják, hogy a kolbászos buciból ered a hely neve, de azt talán kevesebben, hogy miként merült fel a létrehozásának gondolata. Hogyan jött az ötlet?
– Nyugodtan mondhatom, hogy régi az ötlet. Annak idején családi vállalkozásként indultunk, és egyszerűen valami egyedivel szerettünk volna előállni, ami a vendéglátásban előtte még nem volt. Hosszú keresések és tapasztalatszerzés után a történet Kapolcson, a Művészetek Völgye Fesztiválon fordult komolyabbra 2005-ben. Ott alakult ki az a szélesebb, több területet átfogó koncepció, ami nekünk is tetszett és az ottani közönségnek is, oly annyira, hogy a Kobuci kert 2009. július 19-én Óbudán is megnyitotta kapuit. De a gyújtópont, a szikra minden bizonnyal: Kapolcs, és az a hangulat, amit ott átélhettünk.
– Korábban mivel foglalkozott?
– Korábban finoman szólva elég sok mindennel foglalkoztam. Eredetileg Gödöllőn, a Török Ignác Gimnáziumban végeztem kéttannyelvű szakon, amiből adódott, hogy ezen a vonalon menjek tovább. Felvételt nyertem az ELTE angol nyelvtanári szakára, de az élet, és a kalandvágy, kis kitérőkkel ugyan, de végül egy konkrét vállalkozás megalapítása felé sodort. A Kobuci kertre máig ”rányomja a bélyegét”, hogy hobbi szinten gyerekkorom óta foglalkoztam népzenével, amibe belefért az is, hogy közben Vácon elvégeztem a népzenei konzit, bár ahhoz már későn kezdtem el komolyan foglalkozni a zenével, hogy ez legyen a pályám.
– Milyen fejlődési folyamaton ment át a Kobuci kert az elmúlt években?
– A legelején bátyámmal kezdtük el, majd aztán gyorsan fontos szerepet kezdett el betölteni az öcsém is, aki azóta is a Kobuci Kert programigazgatója, egyben egyik mozgató rugója. A Kapolcson működő koncepció az volt, hogy mi egy kvázi színtiszta népzenei helyszín voltunk, nagyon pici világzenei fűszerezéssel. Ezt próbáltuk átmenteni Óbudára, ide a Zichy-kastély udvarára. Viszonylag gyorsan rá kellett jönnünk, hogy amivel ott tíz napot tartalmasan és színvonalasan meg tudtunk tölteni, az itt öt-hat hónapos időtávban nem fog működni. Ekkor aprólékos munkával kezdtük bővíteni a zenei kínálatot, de mindvégig kitartottunk amellett, hogy kizárólag minőségi élő zene legyen a Kobuciban. Egy tisztán népzenei helyből lettünk végül népzenei, világzenei, blues, kicsit jazz helyszín, hangsúlyozva, hogy a népzenét a mai napig a szívünk egyik csücskének tartjuk. Egyébként pedig folyamatos fejlődésben vagyunk, igyekszünk évről évre minél professzionálisabb körülményeket teremteni. Próbálunk a kastély gyönyörű belső udvara adta körülményekhez méltóvá válni.
– Milyen a kapcsolatuk az önkormányzattal, illetve a többi óbudai kulturális intézménnyel?
– Örömteli számunkra, hogy ha Óbudán az ember csinálni akar valami olyat, ami támogatható, akkor itt nem falakba ütközik, hanem konstruktív hozzáállást tapasztal. Az elmúlt kilenc év során sikerült kialakítani egy nagyon jól működő munkakapcsolatot a városrész kulturális intézményeivel és vezetésével, ami talán annak is köszönhető, hogy ha az említett szereplők közül valakivel valamiben megegyeztünk, akkor az mindkét oldalról úgy működött, ahogy azt megbeszéltük. Ez a kölcsönösség és bizalom a színvonal egyik fontos záloga a jövőre nézve is.
– Közben ideköltözött Óbudára. Miért volt ez jó megoldás?
– Amikor 2009-ben megnyílt a Kobuci kert, a feleségemmel egy albérletben laktunk. Tudtuk, hogy 2010 elején megszületik első gyermekünk, és egy lakást szerettünk volna. Mivel itt dolgoztam Óbudán, ezért itt keresgéltünk, s viszonylag véletlenül kerültünk a Pozsonyi utcába, ami, így utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, nagyon gyorsan megszerettük.
Szöveg: Bodzay Zoltán, Fotó: Benkő Vivien Cher
