Itt van mindjárt a címlap. Vidám, nyári vízparti kép, ahogyan annak lennie is kell egy Duna-parti kerület folyóiratában (tudom…, magazinja) ilyenkor júliusban. Kicsit összecseng az évekkel ezelőtti kezdetekkel, amikor az a nem épp kinnfeledt csíkos nyugágy olyan feledhetetlenül virított talán a Fellini partszakaszán. Nyár volt akkor is. Lemaradtunk volna valamilyen csendes jubileumról? Immár három éve, hogy elkezdte bontogatni szárnyait az Óbudai Anziksz.
Mondhatnánk azt is, hogy ez a nyári Anziksz – mint ahogy maga Óbuda – két szálra, a HÉV csillogó sínpárjára és a Duna sodorvonalára lett felfűzve, ám nem tehetjük, mert akkor a hegyvidékiek megbántódnak. De miért ne lehetne a harmadik szál ez a hegyvonulat, amely az előbbieket nyugatról övezi? Ráadásul kitágul ezúttal a kerület, amikor Schäffer Erzsébettel együtt robogunk a HÉV-en Pomázról Pestre, meg-megállva az egykori Békásmegyeren Kassáknál, aki éppen csak megtűrt, de inkább tiltott éveiben le-lejárt horgászni a folyóhoz, majd megpihenünk kicsit Csillaghegyen. Vagy amikor Indián kapitánysága alatt vízre szállva evezünk le Komáromból, esetleg Gönyűből a Dunakanyaron át a hazai, rómaifürdői partokig, és amikor közben elidőzünk a Lupánál, az Ebihal nevezetű műintézményben. És lám-lám, a hegyre is felmegyünk, amikor az egykori vadászrepülő pilótával elemelkedünk, ha lenézünk onnan a Hármashatár-hegy régi repülőklubjára. Ez mind-mind színtiszta Óbuda, s mégis mennyire más és más.
Schäffer Erzsébet újságíróval, íróval jó lehetett beszélgetni, mert láthatóan áradnak belőle a családi történetek. Ebben a számban övé az indító jegyzet, ő mondja el így a kerülethez fűződő emlékeit, az egyes HÉV-megállóknál felszálló különböző utasok jellegzetességeit, de mesél a strand felé vezető út fiatal gesztenyefáiról, vagy a Bécsi út és a Vörösvári út sarkán tapasztaltakról is, és ugyancsak neki adatik meg válaszolni a lapszám végén található állandó kérdéssorra.
Most sem maradhat el a lapból valamely Óbudai Társaskörben otthonra lelt formáció vagy annak egyik művésze. Ezúttal Gayer Ferenc, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett bőgőse, a magyar jazzélet kiemelkedő szereplője, és huszonnyolc éve a Budapest Ragtime Band vezetője mesél pályájáról, a zenekar múltjáról és jelenéről.
E lapszámban két írás is foglakozik Kassák Lajossal. Az egyikben G. Komoróczy Emőke kutatói munkáját méltatva emlékezik meg Kassákról, a hazai és külhoni avantgárdról, valamint a Párizsi Magyar Műhely történetének fejezeteiről. A másik egy interjú, melynek hasábjain Standeisky Éva történész többek között Kassák Lajos óbudai életszakaszáról, műveinek mai kiadási lehetőségeiről és egy nemrégiben napvilágot látott, az óbudai önkormányzat által kiadott kötetről osztja meg gondolatait.
Hajdu Gyula Guli testnevelő tanár kapta 2018-ban a Tiszavölgyi István-díjat, amely olyan kerületi pedagógusoknak adományozható, akik hosszú időn át tartósan és kiemelkedő színvonalon végezték nevelő-oktató munkájukat. A vele készített interjúban sokat megtudhatunk a pedagógia lényegéről. És nézi az ember a fotókat is. Az egyiken egy tanár-diák meccs előtti fényképen az oktatók között Puskás Öcsivel. Igen, nagy tanár volt ő is. A másikon főhősünk és édesapja ötvenéves aranydiplomái, s ami alattuk van. Alul tablók látszanak. Feltehetően elrakva szépen az összes tabló, amelyen osztályfőnökként, vagy legalább is tanárként szerepelt. Vajon hány tabló egy tanári pálya? Hogy osztja be ilyen életszakaszait egy tanár? Biztosan mást is érdekelnek ezek a kérdések.
Érdekes az a múltidézés, amelyben a 95. évében járó vitéz Frankó Endre, a legendás Puma vadászrepülő osztály utolsó ismert, élő, harcban bevetett pilótája mesél izgalmas életéről. A háború után már nem repülhetett, ám megtervezte a János-hegyi Libegőt, majd mérnökként tíz évig Indiában épített drótkötélpályákat. Több mint ötven éve a kerület lakója, és itt kúszik be a képbe egy pillanatra a Hármashatár-hegy is az egykori GANZ repülőklubbal.
Hangsúlyos szerepet kap ezúttal is a régmúlt a régészek kutatómunkája nyomán. Az egyik ilyen írás a kora római kori őrtornyokról és szerepükről ad hírt, míg a másik az ókorban a nyakban viselt varázslatról, egy Kr. u. IV. század második felére keltezhető gyermeksírból előkerült amulett tartalmáról, a benne sértetlenül megmaradt szerves anyag megfejtéséről szól.
Egy művészházaspár, a festőművész Szurcsik János és felesége, Sárkány Anna festő- és gobelinművész a főszereplője a Képző rovatnak. Életük és művészetük csaknem 30 éven át szorosan kötődött Óbudához, a Táborhegy oldalában fekvő kerthez, a kertben álló nyári lakhoz és a műteremhez. Életútjukat és alkotásaikat mutatja be a szerző és a munkáikról készült számos fotó.
Féja Endre ismét egy érdekes író óbudai helyszínű művére hívja fel a figyelmet. Most a méltatlanul elfeledett Ambrus Zoltán A gombkötő című novelláját találta meg nekünk, amelynek helyszíne Rómaifürdő. Gyimesi László Részlet egy soha el nem készülő regényből című sorozatának legújabb darabjába pedig óhatatlanul beszivárog a csak minap véget ért labdarúgó világbajnokság egy-egy mozzanata, legalább is ahogy azt az elbeszélés kocsmai szereplői megélik. És mi más lenne a helyszíne Györe Balázs vagy Zeke Gyula írásának, mint Óbuda? Berg Judit meseírónak pedig az élete is kalandregény, amiről meggyőződhetnek az Anziksz nyári számának olvasói a vele készített interjúból.
Az egyik legeredményesebb magyar sportág ikonikus alakját, dr. Török Ferenc öttusázó olimpiai bajnokot szólaltatja meg a magazin, s ezen keresztül mutatja be a sportoló, majd szövetségi kapitány életét, a sportág fénykorát. Egy másik sportos írás Peterdi Pálról, Óbuda sportkrónikásáról nyújt az eddigieknél árnyaltabb képet egy legendás vízilabda olimpiai győzelem bemutatásán keresztül.
Nevezzük most a szabadidő hasznos eltöltése rovat egy-egy darabjának egyfelől a Horváth „Indián” Pállal folytatott beszélgetést, amelyben a római kori gálya és az Óbudai Sportegyesület építése is szóba kerül, másfelől pedig egy másik hajóssal, a Lupa-szigeti átkelést bonyolító és a nem átkelést, hanem a maradást választók vendéglátását ellátó Ebihal tulajdonosával, Darók Jánossal készített interjút.
Korántsem csak fiatalok számára érdekes az Óbudára már hazajáró Ivan & the Parazol nevű banda frontembere, Vitáris Iván. A fiatal énekes mindent felborít, amit eddig az eltérő korosztályok ízlésének különbözőségeiről gondolhattunk. Láthatóan nemcsak az élet, a színpad, hanem a nyilatkozó szerepe is jól áll neki, amikor a sokak által már feledett Deep Purple-ről, a Doorsról, a Pink Floydról, Frank Zappáról vagy éppen a Syriusról beszél.
Schäffer Erzsébettel Csillaghegyről nemcsak Temesvárig, hanem egészen Buenos Airesig, Hajdu Gyula Guli testnevelő tanárral az Árpád Gimnáziumtól nem csupán a néhai NDK-ba, hanem Erdélybe és a Partiumba, vitéz Frankó Endre vadászrepülő pilótával Németországba, Indiába s persze a Hármashatár-hegyre is eljutunk a nyári Anziksz olvasásával. Jó kör volt!
Bodzay Zoltán
