Szent István öröksége: alkalmazkodni és egységben megőrizni a nemzetet.
Augusztus 20. különös ünnep, mert egyszerre beszél államról, nemzetről, történelemről és a mindennapi életről. Szent István öröksége nem pusztán egy ezer évvel ezelőtti államalapítás története: annak a felismerésnek is a története, hogy egy közösség akkor maradhat fenn, ha képes alkalmazkodni a változó világhoz, miközben megőrzi azt, amit önmagából fontosnak tart.
István döntése Európa felé vitte az országot, és államszervező munkája egy olyan politikai közösség alapjait teremtette meg, amelynek története azóta is folyamatos alkalmazkodás a külső körülményekhez. Talán ezért érdemes ma is úgy gondolni a nemzetre, mint ami nem készen kapott és változatlan képződmény, hanem folyamatosan fejlődő, változó, de megkérdőjelezhetetlenül közös vállalkozás. A hazafiság ebben az értelemben nem feltétlenül egyetértést jelent, hanem annak elfogadását, hogy a szabadságjogokkal rendelkező, különböző véleményű emberek ugyanannak az országnak a jövőjéért viselnek felelősséget. Szent István állama ráadásul kezdettől fogva határozottan nyitott képződményként épült. Az európai kapcsolódás és a szövetségek keresése éppúgy része volt a fennmaradás stratégiájának, mint az intézmények megszervezése.
Ez ma sem jelenthet mást, mint hogy Magyarország egyszerre őrizheti nemzeti sajátosságait és keresheti helyét az európai közösségben. A nemzeti tradíció és az európaiság abszolút megfér egymás mellett, sőt, kiegészítik egymást. Egy ország akkor lehet erős szövetséges, ha van saját értékrendje, érdeke és jövőképe, de akkor is, ha képes mások szempontjait megérteni és együttműködni velük. A nemzet összetartozása pedig nem azonos a politikai egyformasággal. Éppen ellenkezőleg: egy olyan közösség lehet tartósan erős, amelyben a szabadság nem csak a hozzánk hasonlóan gondolkodók szabadsága, a hűség pedig nem valamelyik politikai táborhoz, hanem az országhoz, annak polgáraihoz és közös jövőjéhez kötődik.
Az új kenyér első látásra talán távol esik az állam és Európa nagy kérdéseitől, valójában azonban nagyon is közvetlenül kapcsolódik hozzájuk. A kenyér mögött föld, víz, vetőmag, gazdálkodó, energia, szállítás és piac van – vagyis egy egész ország és egy egész kontinens sérülékeny rendszere. A klímaváltozás pedig már a magyar mezőgazdaságban is kézzelfogható probléma: a vízhiány és az aszály egyre súlyosabb kihívást jelent a növénytermesztésben, miközben a búzatermesztés alkalmazkodása is új agrotechnikai és nemesítési megoldásokat követel. Az új kenyér ezért a következő évtizedekben talán kevésbé lesz magától értetődő szimbólum, mint amilyennek ma gondoljuk. Az élelmiszerbiztonság, a vízgazdálkodás, az öntözés, az aszálytűrő növények, a termőföld védelme és az európai mezőgazdasági együttműködés nem pusztán gazdaságpolitikai kérdések lesznek, hanem a nemzet megmaradásának nagyon is gyakorlati feltételei. Egy ország jövőképét ugyanis nemcsak az mutatja meg, milyen zászlót tűz ki, hanem az is, hogy lesz-e elegendő víz és kenyér az asztalán.
Talán éppen ezért volna fontos visszaszerezni a politikai törésvonalaktól augusztus 20. közös értelmét. Egy nemzetet nem az tesz egységessé, hogy minden kérdésben ugyanazt gondolja, hanem az, hogy bizonyos alapvető ügyekben mégis képes közös érdeket felismerni és azokért ideológiai eltérésektől függetlenül közösen tenni. Ilyen a szabadság, a jogbiztonság, a tisztességes megélhetés, a gyerekek jövője, a termőföld és a víz védelme, a magyar kultúra továbbadása, valamint az, hogy Magyarország milyen Európához és milyen szövetségekhez kíván tartozni.
Szent István öröksége ebből a szempontból nem lezárt történelmi fejezet, hanem egy ma is érvényes kérdés: képesek vagyunk-e úgy megőrizni a magyarságot, hogy közben ne forduljunk el a világtól, és képesek vagyunk-e úgy megőrizni nemzeti sajátosságainkat, hogy közben minden magyar ember számára otthon legyen ez az ország? Az új kenyér éppen ezt a nagyon egyszerű igazságot teszi kézzelfoghatóvá: a nemzet jövője végül mindig az emberek mindennapi életében dől el. És abban, hogy képesek legyünk egy asztalhoz ülni az új kenyér mellé.
