Civil fórum és filmnapok Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának születésnapján – December 10. az emberi jogok világnapja

Hírek
Közzétéve:

„Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.” (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, 1. cikk)

 

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egy, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott dokumentum, amely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot a második világháború borzalmai hívták életre, és 1948. december 10-én fogadták el.

Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját, december 10-ét világszerte minden évben az emberi jogok napjaként ünnepeljük. Ilyenkor számos programmal is felhívják figyelmünket: van még teendőnk az egyenlő jogok és az esélyegyenlőség megteremtése kapcsán.

Civilek és szervezetek együtt – Óbudai Civil Fórum

Az Óbudai Civil Fórumot azzal a céllal is szervezzük, hogy kerületünk lakói megismerjék a helyi szervezeteket és nemzetiségi önkormányzatokat, amelyek szolgáltatásait igénybe vehetik, vagy maguk is csatlakozhatnak hozzájuk. Várjuk Önöket a december 11-i fórumon!

Az időzítés sem véletlen, az, hogy december második hetére terveztük a fórumot, hiszen december 5-én ünnepeltük az önkéntesek nemzetközi napját, december 10. pedig az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának születésnapja. Mindkét világnap a civiltársadalom erejére és lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

A változatos szakmai és a színes közönségprogramokat, valamint a családi foglalkozásokat követően az este Lakatos László, a Dumaszínház tagjának rendhagyó standup fellépésével zárul.

Romákról, nem csak romáknak – Emberi jogi filmnapok

A Romédia Alapítvány online filmnapokat szervez az emberi jogok világnapja alkalmából december 10-én és 11-én. Idén tíz egész estés, rövid- és animációs film került be a válogatásukba.

Felsorakoztatnak legkisebbeknek szóló meséket és történelmi valóságot hűen ábrázoló drámákat is. Ebben az évben a nézőknek lehetőségük lesz szavazni, és a legtöbb voksot kapó filmet közönségdíjjal jutalmazzák a fesztivál végén.

A szervezők reményei szerint az emberi jogokhoz kapcsolódó filmnapok lehetőséget teremtenek arra, hogy a roma közösségekről a médiában megjelenő képet a művészeten keresztül próbálják árnyalni: „Bízunk benne, hogy online eseményünk színvonalával hozzájárul, hogy egy másfajta romákról kialakított képpel ismerkedjenek meg – közösségünk tagjai pedig magukra ismerjenek.”

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság