Dr. Kiss László: Nagyobb felelősséget fővárosunkért!

Hírek
Közzétéve:

Dr. Kiss László közleménye a mai fővárosi egyeztetéssel kapcsolatban.

 

Örömmel fogadtam, Karácsony Gergely főpolgármester döntését, hogy több kerületi polgármester valamint az én kezdeményezésemre összehívta Budapest polgármestereit. Eljött az ideje, hogy megtárgyaljuk a főváros működésének legfontosabb részleteit.

Egyetértek azokkal, akik szerint rendszeres fórumokra van szükség, ahol állást foglalhatunk a főváros ügyeiben, mert Budapest nem válhat pártpolitikai csatározások áldozatává.

A mai találkozó ennek szellemében zajlott. Köszönöm a főpolgármesternek és polgármester kollegáimnak, hogy valós tájékoztatást kaptunk a főváros helyzetéről.

Sem Budapest lakosai, sem kerületünk lakói nem másodrendű polgárai az országnak, ezért a mindenkori kormánytól elvárom, hogy a III. kerületiek is megkapják a nekik jogosan járó forrásokat.

Az elmúlt időszakban a fővárosi közgyűlés az országgyűlési választásokra készülő politikai pártok csatatere, és az előrehozott főpolgármesteri kampányt folytató bizonytalan hátterű személyek szócsatáinak színházterme lett.

Engem a kerületiek érdekén kívül nem vezetnek ilyen szándékok.

Felszólítom a fővárosi közgyűlést alkotó valamennyi politikust, hogy viseljenek nagyobb felelősséget fővárosunkért!

Ennak érdekében elvárom, hogy a fővárosi közgyűlés szavazza meg a ma napirendre kerülő mentőcsomagot, valamint a III. kerület érdekében történő fejlesztési javaslatokat.

 

Dr. Kiss László
Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság