Emléktáblát avattunk a harmadik kerületi Kórház utca 1. számú épület helytörténelmi értékeit elismerve. A historizáló neoreneszánsz lakóház ókori és középkori emlékeket is őriz.
„Műemlék: Historizáló neoreneszánsz lakóház. Épült az 1880-as években. Alatta az ókori aquincumi katonai tábor és a középkori Óbuda régészeti emlékei találhatók.”
E felirattal avattunk emléktáblát a harmadik kerületi Kórház utca 1. szám alatti lakóház falán. Köszönjük és büszkék vagyunk a ház lakóközösségére, amely kezdeményezte és végig vitte a történelmi emlékeink előtt fejet hajtó megemlékezés ügyét.
Keleti kapu a romkertben
Amit biztosan tudunk, a mai Flórián téren az ókorban a légió római tábora állt, amelynek keleti kapuja – a Fő térhez közel – a mai Kórház utcánál található. A háromnyílású kapuépítményt kétoldalt egy-egy emeletes, köralapozású, nyolcszögletű torony fogta közre.
A boltozott átjárók közül a középső a kocsiforgalom, a két szélső a gyalogosok számára készült. A kapu maradványai a Kórház utca 7. szám előtti romkertben tekinthetők meg.
Ugray György alkotásai
Amikor a Kórház utca 1. szám alatti épület történetét idézzük fel, kedves kötelességünk arról is megemlékezni, hogy ebben az épületben élt és alkotott Ugray György szobrászművész, akinek emléktáblája szintén a ház falát díszíti, és aki évtizedeken át szintén az említett értékteremtés mellett köteleződött el. Művész lévén alkotásaival gazdagította a magyar és a helyi kulturális kincsestárunkat.
Ugray György szobrai kerületünk kiemelkedő értékei közé tartoznak. Az Óbuda című alkotása itt a Kórház utcában, mely mellett nap mint nap elhaladunk, vagy a Szent Margit Kórház szülészeti osztályának előcsarnokában kiállított Anyaság, mely szobrot már bizonyára valamennyien láttunk, és elgondolkodva el is időztünk előtte.
„Az óbuda-aquincumi római limesszakasz örökségének komplex turisztikai célú hasznosítása” elnevezésű VEKOP-4.1.2-17-2018-00001 pályázat kapcsán – melynek Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a konzorciumi vezetője – a ház délnyugati sarkánál található a Keleti kapu élményszerű bemutatására szolgáló tábla, amelyen keresztül láthatóvá válik hogyan nézhetett ki több mint 2000 éve a kapu, illetve egy légiós katona fejbedugós ábrázolása is elkészült.
Az emléktábla felújítását a ház lakói kezdeményezték, amely indítványt önkormányzatunk örömmel támogatott. Köszönjük az elhivatott lokálpatrióta lakók munkáját közösségünkért!