Az immáron 37 éves Hot Jazz Band annak a csodálatos zenei világnak a képviselője, melyet egyszóval jazz-korszaknak nevezünk. Az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek népszerű melódiái kelnek életre korhű tolmácsolásukban. Hazai koncertjeiken az ugyanebből az időszakból származó magyar szerzemények képezik műsoruk gerincét. Ez a zene olyan csillagokat idéz meg, mint Karády Katalin, Jávor Pál, Kabos Gyula, Latabár Kálmán, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és olyan komponistákat, mint Seress Rezső, Márkus Alfréd, Fényes Szabolcs, George Gershwin, Duke Ellington. 2022-ben a zenekar egy gyermekeknek szóló műsorral lepte meg közönségét. Magyarország legsikeresebb jazz-zenekara négy nemzetközi és két hazai verseny győztese, melyek közül a legkiemelkedőbb az 1995-ben, Franciaországban, 54 zenekar részvételével megrendezett New Orleans Nemzetközi Jazzverseny. Hat alkalommal kaptak meghívást a világ legnagyobb szabású tradicionális jazz-fesztiváljára, Sacramento-ba (CA, USA). A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat és 2015-ben a hazai dixieland és jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban. Alapítása óta tizennégy CD-t jelentetett meg és 22 európai országon kívül turnézott az USA-ban és a Távol-Keleten, Shanghaiban.