Események betöltése

Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

Alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozás : Évindító mesefoglalkozás. Pozitív évkezdés a mesék segítségével

január 14. 18:30 - 20:00

Free

Év elején fontosnak tartom, hogy összegezzük az elmúlt évet, levonjuk a tapasztalatokat és megfogalmazzuk az új évhez kapcsolódó vágyainkat. Az évindító mesefoglalkozás célja, hogy pozitív nézőpontból tekintsünk az előttünk álló évre, ehhez hívjuk segítségül a meséket. Hiszen a boldog élet elengedhetetlen része, hogy képesek legyünk meglátni a dolgok jó oldalát.

A Metamorphoses Meseterápiás Módszerre épülő alkotó – fejlesztő meseterápiás foglalkozáson nyugodt légkört teremtve belépünk a mesék birodalmába, ráhangolódunk a mesére, ezután következik az élőszavas mesemondás, melynek hatására a résztvevő kikapcsolódhat és egy kis időre kikerülhet a hétköznapok zajából. A mesehallgatás után pedig „mesei próbák”/ feladatok segítségével önmagunkhoz kapcsolódva hallhatjuk meg a történet nekünk szánt üzenetét.

A mesefoglalkozás után mindenki magával vihet egy szeletet a történetből, amit a hétköznapok során bármikor elővehet a zsebéből, ha éppen egy kis pozitív szemléletre van szüksége.

A foglalkozást vezeti: Fekete Tímea alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozásvezető.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi elérhetőségen lehet: platanf@kszki.obuda.hu

Szervező

Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára
Phone
+36 1 454 0826
View Szervező Website

Helyszín

Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára
Ezüsthegy u. 16.
Budapest, 1038 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+36 1 454 0826
View Helyszín Website