Események betöltése

Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

AMADINDA PERCUSSION PROJECT

2024. május 10. 19:00 - 21:00

3900Ft

Az APP (Amadinda Percussion Project) hat évvel ezelőtt, 2018-ban adta az első koncertjét a Zeneakadémia / Liszt Academy Solti termében. A projektet első pillanattól fogva, a Csonka András által vezetett Zeneakadémia Koncertközpont vette szárnyai alá, aminek vállalt célja, hogy 18 és 25 év közötti fiatal zenészekkel olyan igényes kamarazenei programokat adjunk elő, amelyek hasznosan egészítik ki a hallgatók egyetemi tanulmányait. Nagy utat tettünk meg hat év alatt, ami határozottan megerősített abban, hogy jó úton járunk és ez mindannyiunkat elkötelezetté tesz a folytatás vonatkozásában. Elhatároztuk hogy az előttünk álló évben a koncertek mellett felvesszük az APP első hanglemezét, amit 2024 novemberében szeretnénk megjelentetni.

Az APP első Társaskörbeli koncertjén az APP korábbi koncertjeit leginkább jellemző kamaraművek mellett ütőhangszeres szólóra komponált műveket is műsorra tűzünk, szem előtt tartva a Társaskör különleges hangulatát is. A szóló produkciók nagyszerű lehetőséget kínálnak a Liszt Akadémia ütőhangszeres hallgatói számára, hogy egyénileg is megcsillogtathassák képességeiket. A koncert hallgatósága számára minden darabhoz rövid bevezető szöveggel is készülünk.

Műsor:

Siegfried Kutterer: Interlude No. 3.
(Burcsik Dávid, Hencz Kornél, Rácz Zoltán)

Alexei Gerassimez: Asventuras
(Begyik Marcell)

Javier Alvarez: Metro Chabacano
(Begyik Marcell, Czilik Ede, Simon András, Rácz Zoltán)

Steve Reich: Drumming – Part One
(Biró Alex, Czilik Ede, Siptár Bence, Rácz Zoltán)

– szünet –

Michio Kitazume: Side by side
(Biró Alex)

Áskell Másson: Prím
(Simon András)

Frederic Rzewski: To the Earth
(Rácz Zoltán)

Nigel Westlake: Ompalo Centric Lecture
(Biró Alex, Burcsik Dávid, Czilik Ede, Rácz Zoltán)

Részletek

Dátum:
2024. május 10.
Időpont:
19:00 - 21:00
Összeg:
3900Ft

Helyszín

Óbudai Társaskör
Kiskorona utca 7.
Budapest, 1036 Magyarország

Szervező

Óbudai Társaskör