Az első karácsonyfát az 1820-as évek végén állították Pest-Budán. A karácsonyfa-állítás szokását a családiasság és az otthonosság kultusza jellemezte. A karácsony ünneplésében, legalábbis a városi felső és középrétegek körében az ünnep legfontosabb helyszínévé az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. A családokban nem hiányozhatott a fa alól a könyv: a kiadók ilyenkor többoldalas újsághirdetésekben kínálták a postán megrendelhető mesekönyveket, az ifjúsági regényeket és ismeretterjesztő munkákat, a felnőtteknek pedig a klasszikusok díszkiadásait.
Az új időszaki kiállításunkban jelenlévő írók közül többen a gyerekek számára is írtak. A foglalkozás keretében megismerkedünk a polgári karácsonyozás és ajándékozás szokásaival, majd az óbudai írók gyerekmeséivel és verseivel. A művekből kiválasztott karaktereknek egy általunk készített képeslap illusztrációjaként közös otthont teremtünk. A program során játékos kalandozásunknak a „Játék a városban” és az egykori óbudai írókat bemutató „Közös otthon – saját érzés” című kiállításaink adnak teret.
(Az idézet Kassák Lajos: Advent van c. verséből származik.)
Ajánlott korosztály: 7-12 évesek
Időtartama: 60 perc
A foglalkozáson max. 15 fő gyermek, illetve gyerekenként max. egy fő kísérő vehet részt. A kísérő szülő a foglalkozás alatt megtekintheti az Óbudai Múzeum kiállításait.
Minimum létszám, amivel a foglalkozást megtartjuk: 5 fő
Időpontok:
December 2., szombat 10.00-11.00
December 9., szombat 10.00-11.00 – ELMARAD!
December 16., szombat 10.00-11.00
Helyszín: Óbudai Múzeum, 1033 Budapest, Fő tér 1. (bejárat a Szentlélek tér felől)
A programon való részvétel díja gyerekeknek: 500 Ft + belépő
A kísérőnek belépő váltása kötelező.
3. kerületi lakosoknak a múzeumba a belépés ingyenes.
Regisztráció:
December 2.:
https://forms.office.com/e/deajnwCFeb
December 9. – ELMARAD!
https://forms.office.com/e/YbjabPqVAH
December 16.:
https://forms.office.com/e/KAsVGdcsG8
Minimum létszám, amivel a foglalkozást megtartjuk: 5 fő
Részletek, érdeklődés: pasti.katalin@obudaimuzeum.hu
Adatvédelmi szabályainkról (GDPR) itt tájékozódhat: https://obudaimuzeum.hu/wp-content/uploads/kozerdeku_informaciok/om_adatkezelesi_tajekoztato_202303.pdf