Elindult a Közösségi Költségvetés 2025 javaslattételi szakasza!
Mint 2020 óta minden évben, idén is várjuk ötleteiket, javaslataikat, miként tehetnénk még szebbé, még élhetőbbé szívünknek oly’ kedves lakóhelyünket, a III. kerületet. Közös érdekünk, hogy a rendelkezésre álló, idén megemelt 150 millió forintos keretösszeget a lehető legokosabban, nagy körültekintéssel, átgondoltan költsük el – erre a közös gondolkodásra kínálnak remek alkalmakat a lakossági fórumok. Ezeken az alkalmakon lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy az itt élők az elképzeléseiket megvitathassák, és betekintést nyerhessenek a Közösségi Költségvetés folyamataiba az ötlettől a megvalósulásig.
Egy-egy ilyen alkalom során nemcsak közös ötletelésre lesz lehetőség, hanem az előző évekhez hasonlóan a Transparency International Magyarország által bevezetett, erre a célra fejlesztett oktató kártyajáték segítségével minél több szempontot figyelembe véve tudnak majd a résztvevők fejlesztési javaslatokat tenni. Rendkívül értékes tudásra és hasznos tapasztalatokra tehetnek szert így az itt élők, és számos, a megvalósíthatóság sokféle szempontjának is garantáltan megfelelő, jó ötlet születik ezeken a workshopokon.
Tartsanak velünk idén is, beszélgessünk, vitázzunk, játsszunk, döntsünk közösen! Várjuk Önöket szeretettel a Békásmegyeri Közösségi Házban.
A mi otthonunk, a mi döntésünk.