Események betöltése

Összes esemény

Meseíró pályázat 2026 díjátadó

szeptember 30. 17:00 - 19:00

Ahogy 2021 óta minden évben, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idén is kiírta Meseíró pályázatát, a harmadik kerület mesekincsének bővítésére. A korábbi kiírásokhoz képest ez évben kibővített kör pályázhatott, így az önkormányzati fenntartású intézmények és gazdasági társaságok dolgozói mellett az önkormányzati fenntartású harmadik kerületi óvodákba és bölcsődékbe járó gyermekek szülei/gondviselői, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat fenntartásában működtetett nyugdíjasházak lakói, valamint a harmadik kerületi iskolák dolgozói is elküldhették az iskolakezdés témakörére reflektáló meséiket.

A nagyszámú beérkezett pályaműből ötfős zsűri választotta ki a legjobbnak ítélt történeteket, a kerületiek pedig szavazáson nyilváníthattak tetszést, odaítélve a Közönségdíjat. Az elismerések átadása mellett ezen a délutánon meseolvasás, interaktív játékok és kreatív foglalkozások várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Ráadásul a rendezvényen már kézbe vehető lesz a pályázat díjazott, kerületi óvodások által illusztrált meséit tartalmazó kis füzet is. Várjuk Önöket, ünnepeljük együtt a szerzőinket Magyar Népmese Napján! A belépés díjmentes.

Facebook esemény

Részletek

Dátum:
szeptember 30.
Időpont:
17:00 - 19:00
Honlap:
https://www.kulturkozpont.hu/meseiro-palyazat-2026-dijatado

Helyszín

Csillaghegyi Közösségi Ház
Mátyás király út 11-15.
Budapest, 1033
+ Google Térkép