Az Óbudai Esernyős Galéria legújabb, – a „Női ideák” Ugray György szobrászművész életművében című időszaki kiállítása – a nőnapot megelőzve, március 1-jén nyílik meg a nagyközönség számára. Ugray György (1908-1971) neve ismerősen cseng az óbudaiak előtt: az Óbudához számos szálon kötődő művész két remekműve e városrészen áll napjainkban is: az „Óbuda” szimbolikus alakja, perszonifikált női idolja az óbudai Fő térre vezető Kórház utcában őrzi római- kori mécsesében a város lángját, lelkét, míg a Szent Margit Kórházban megtekinthető monumentális emlékmű, az „Első anyaság” a nőknek és az anyaság szentségének áldozik méltó tisztelettel.
Ugray György azon óbudai művészek sorát gazdagítja, akik páratlan tehetséggel, szakmai-művészi kvalitással és alkotóerővel, zsenivel rendelkeztek, ám az éppen regnáló művészeti-politikai ízlésbe nem tudtak és nem is kívántak beilleszkedni, megtartották saját formanyelvüket, stílusukat, egyéni hangjukat. Ugray György a magyar Képző-és Iparművészeti Főiskolai tanulmányai után 1940-ben római ösztöndíjjal került ki Rómába, ahol tanult és alkotott, majd olasz mecénások magánmegrendeléseire monumentális szoborműveket hozott létre, végül 1943-ban Magyarországra visszatérve családjával Óbudán telepedett le, itt élt és alkotott haláláig.
A kiállítás Ugray György fő témáját, a NŐT és annak megtestesülési formáit mutatja be öt tematikus egységbe rendezve: a gyermeklánytól, a serdülő hajadonon át, a felnőtt női (naturalista és szimbolikus) figurákon keresztül, egészen az idős asszonyig, majd a realista ábrázolás kereteit kitágítva –perszonifikációként a síremlékszobrászat különleges, daimonikus alakjáig.
Ugray Györgyöt az ún. római iskola III. generációjához tartozó alkotóként szokás aposztrofálni, művészetét stílusok tekintetében a neoklasszicizmuson túl számos mester-és művészeti hatás jellemzi: így Bory Jenő szobrászművészete, Aristide Maillol, Émile-Antoine Bourdelle, Charles Despian, vagy Georg Kolbe hatása, az ókori görög-római szobrászat esszenciájának újraértelmezése, máskor a realista portrészobrászat a szubjektív, intim bemutatás szintjére emelve.
Kiállításmegnyitó: 2024. március 1. 18:00