Események betöltése

Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

NOVELLAFESZTIVÁL – A színpadon: Spiró György

március 1. 19:00 - 20:30

4500Ft

SPIRÓ GYÖRGY írásaiból felolvas: Kardos Róbert
A szerző beszélgetőtársa: Enyedi Éva dramaturg, színész

Az eseménysorozat alkalmat teremt a közvetlen kapcsolódásra íróinkkal, akik történeteiket nemcsak elhozzák a közönségnek, hanem beszélgetnek is szereplőik “novellányi idő” alatt felvillanó világáról.

A Novellafesztivált a 2023-ban indult, nagy sikerű Kortársaskör című felolvasószínházi sorozatot szerkesztő Blastik Noémi és Perczel Enikő dramaturg-producer-páros fémjelzi. A Társaskör igazgatója, Vass Lajos a programmal kapcsolatban kiemelte: “A kortárs felolvasószínház váratlan sikert és saját közönségbázist hozott, ami új utat nyitott meg számunkra: már nemcsak kortárs zenei alkotóműhelyként lehetünk jelen a játszóhelyek között, szélesre tárhatjuk a kaput a kortárs irodalom előtt is.”

A hétvégi workshopokon az írás tanulható technikáival ismerkedhetnek az érdeklődők.
A csoportok maximális létszáma 12 fő, részvétel saját laptoppal vagy tablettel.

 

A nagytermi előadásokra napi bérlet váltható 10.000 forintért.

Részletek

Dátum:
március 1.
Időpont:
19:00 - 20:30
Összeg:
4500Ft

Szervező

Óbudai Társaskör