„De hiába a jajgatás,
sebzett lelkekben a sírás,
összenyalábolva esőben, fagyban
gördültek a vagonok Németországba.”
(Elisabeth Neuberger-Schneider: Elűzetve, részlet)
Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1946. január 19-én Budaörsről indult el az első vagon az otthonaikból kényszerrel Németországba telepítendő svábokkal. Az emléknapon évről évre felidézzük németajkú honfitársaink elűzetésének tragikus eseményeit.
Egyetlen batyuval indultak az ismeretlenbe
Mindenkire, akik az 1941. évi népszámláláson német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, vonatkozott a nem sokkal a második világháború befejezése után, 1945. decemberében született magyarországi rendelet. Ennek értelmében a kollektív bűnösség elve alapján hazánk területéről a német nemzetiségű lakosokat ki kellett telepíteni.
Így több mint 200 ezer magyarországi sváb lakost költöztettek kényszerrel Németországba. Ezeknek az embereket egyik napról a másikra megfosztották otthonuktól, földjüktől, vagyonuktól – mindennemű kártérítés nélkül –, csupán egyetlen batyunyi személyes tárgyat vihettek magukkal az ismeretlenbe.
Tovább adjuk történetüket gyermekeinknek
Békásmegyer, német nevén Krottendorf összlakosságának 92 százalékát zárták marhavagonokba, és telepítették Németországba. Óbuda-Békásmegyeren évszázadok óta hagyományosan nagy létszámú sváb közösség élt, így a kegyetlen rendelet különösen érintette a második világháború után itt élőket.
Január 19-én, az emléknapon nemcsak a hazai német kisebbség tagjai, hanem valamennyien gyászolunk. És abban a reményben emlékezünk, ha nem felejtünk, és németajkú honfitársaink megrázó történetét továbbadjuk gyermekeinknek, soha több nem fordulhat elő hasonló tragédia.
