Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata február végi testületi ülésén úgy döntött, hogy Ifjúsági Önkormányzatot hoz létre elsősorban azért, hogy a kerületben élő fiatalok véleményét a rájuk vonatkozó ügyekben figyelembe vegye.
Ennek az együttműködésnek az elősegítésére szeretnénk, ha minél több felnőtt és fiatal értesülne arról, hogy Óbuda-Békásmegyeren Ifjúsági Önkormányzat képviseli a 14-25 év közötti korosztály kulturális, oktatási, egészségügyi valamint sport és szabadidővel kapcsolatos érdekeit, igényeit. Egy logó vagy embléma használata jelentősen hozzájárulna célunk népszerűsítéséhez.
Ezért fordulunk most Óbuda-Békásmegyer általános és középiskolás diákjaihoz ezzel a felhívással. Kérjük, hogy készítsenek olyan embléma-terveket, melyek alkalmasak Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzatának megjelenítésére.
Kik pályázhatnak?
– A pályázaton Óbuda-Békásmegyeren élő vagy itt tanuló 14-25 éves korú fiatalok alkotásai vehetnek részt.
– Egy pályázó több tervet is benyújthat.
Milyen is legyen az embléma?
– Zárt formája legyen (kör, ellipszis, téglalap, háromszög stb.).
– Egyszerű, kis méretben is jól kivehető elemek szerepeljenek benne.
– Legalább 3, legfeljebb 5 színt tartalmazzon!
Milyen formában készüljön a terv?
– A/4-es rajzlapon, bármilyen színes technikával (ceruza, festék, zsírkréta, filctoll, papírkivágás stb.) vagy digitális formában készüljön.
– Az embléma körvonala jól kivehető legyen.
– A rajzlap hátoldalán ill. digitális elkészítés esetén az adathordozón a készítő következő adatai szerepeljenek: név, életkor, lakcím, telefonszám, az iskola neve.
Hová és meddig kell benyújtani a pályázatokat?
– A pályázatokat Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri titkárságára várjuk (Fő tér 3.I.em.23.).
– Digitális formában is leadható, emailen: obudaigs@gmail.com
– Beadási határidő: 2014. április 25. péntek 12 óra.
Mi történik a benyújtott pályázatokkal?
– A pályázatokat zsűri bírálja el, az eredményhirdetést 2014. április végén tartjuk.
– A legjobb alkotás vagy alkotások készítői részt vesznek egy testvérvárosi kiránduláson (Azt hogy melyik kirándulás is lesz ez, a nyertesekkel egyeztetjük).
– A legjobb alkotás vagy alkotások felhasználásával tervezőgrafikus készíti el az Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat embléma végleges tervét.
Tóth Roland ifjúsági polgármester
