Urbánus szövetek az Esernyős Galériában

Hírek
Közzétéve:

Hogyan lehet mindennapi tárgyakat textilművészetté varázsolni? Miért lehet nosztalgikus szürrealitással visszatekinteni a pártállami évek gyermekkori élményeire? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatott, aki ellátogatott az Esernyős Galériába, ahol Urbánus szövetek címmel nyílt meg a Regős házaspár, Anna és István új közös kiállítása. A tárlat a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg, és része a Budapest ArtWeek programjának.

Urbánus szövetek címmel nyílt meg a Regős Anna és Regős István új közös kiállítása az Esernyős Galériában. Fotók: Antal István

A megnyitón Bús Balázs polgármester arról beszélt, hogy milyen hatással van Óbuda a képzőművészekre: Kétségtelen, hogy Óbudának a Hajógyári szigettel és a Duna-parttal van egy olyan sajátos atmoszférája, amely nem csak az ide látogató turistákra, de a különböző művészeti ágak képviselőire is nagy hatást gyakorol. Nem véletlen tehát, hogy itt is tetten érhető ennek ábrázolása, noha a korábbi, tematikus tárlatok koncepciója nem köti a két művészt, Annát és Istvánt. A festmények vállaltan a múltra reflektálnak, régebbi emlékeket, érzéseket idéznek a maguk szürreális, másutt groteszk, mégis pontos formanyelvén. A textilek különös geometriája szabad asszociációkra ad lehetőséget, jelezve az alkotó különös kísérletező kedvét. Hozzátette: Ma este, itt az Esernyős galériában Urbánus szövetek cím alatt összefoglalt együttes egyfajta keresztmetszetet ad az alkotó pár munkáinak legjavából. Az elrendezés sem véletlen, a férfi és a nő kettőssége, egymás kiegészítése köszön vissza a térbeli elhelyezésen. A tartalmat illetően óbudaiként úgy érezhetjük az átlagosnál talán közelebb állnak hozzánk az itt kiállított képek.

A főiskola után fogalmam sem volt, milyen képeket fogok festeni – vallja Regős István. Kedvenceim voltak a közép-kelet-európai irodalom és film jeles alkotói, a képzőművészetben azonban nem találtam ennek nyomát. A stílus kialakulása lassú folyamat. Hatással van rá minden, ami egy művész életét meghatározza: az ember habitusa, tanulmányai, a közeg, amelyben él, és persze megfoghatatlan dolgokra is gondolok. Mindezek alapján hamar kiderült számomra, hogy a képzőművészet nemcsak a színekkel és formákkal való esztétizálást jelenti. Önálló festészet a célom, amelyben a tartalmi és formai szempontok azonos súllyal szerepelnek.

A folyamatosan gazdagodó életműből készült az Esernyősben a tematikus válogatás, amelynek festményei és objektjei a kiállítás egyedi rendezési elve alapján lépnek párbeszédbe Regős Anna textilművészetének válogatott darabjaival.

Regős Anna hajtogatott és varrt papír- és lenmunkái nagyon szervesen kapcsolódnak korábbi munkáihoz, a patchworktől a komputerkárpitokon át a használati textilekig. Gondolkodása az anyagról, architektonikus épitkezésről, fényes és matt, talált és készített egymásmelletiségéről egyirányba mutat. Legújabb, ezúttal kiállított munkáinak kiindulási alapja a négyzet forma, melyről hajtogatással és plisszírozással létrehozott élek, domborzat, ritmus nyomán gondolkodik. – mondta Oltai Kata művészettörténész, a kiállítás kurátora.

Regős István 1973 óta él és alkot Szentendrén, ám a város festészeti hagyományaihoz közvetlenül kevéssé kapcsolódik. Műveiben hangsúlyosan megjelenik a kelet-közép-európai művész pozíciója, noha szinte valamennyi képe túllép szűkebb hazája fizikai és szellemi határain. Szemléletmódja Kafka és Hrabal írásaival, Menzel filmjeivel rokon. Szürrealista hangulatú, naiv, groteszk, pop-art elemeket ötvöző művészete nem csupán a festmények sík terében lel kifejező formára. – fogalmazott Kopin Katalin művészettörténész.

Az Esernyős Galéria Urbánus szövetek című kiállítása május 3-ig tekinthető meg ingyenesen hétfőtől péntekig 10-20, szombat-vasárnap 10-15 óra között.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

„Már kék selyembe pompázik az égbolt” – Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Kedvezményes szilva- és bioalmalekvár akciót indítunk

Hírek
Közzétéve:

Ünnepi különlegességek a Könyvtárban