Arad, 1849. október 6. Máig megrendítő az a kegyetlen megtorlás, amivel a tizenhárom magyar honvédtiszttel végeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák hatóságok. Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök. Egyetlen igaz magyar sem feledheti őket.
Október 6-a nemzeti gyásznap. A kegyetlen önkény megtorlásának áldozatai előtt tisztelgünk és nem feledjük azokat sem, akiknek évtizedes rabság, száműzetés, idegen földön való élet lett a sorsa.
A Habsburg Monarchia – amely sosem győzte volna le a magyarokat, ha nem támogatja őket az orosz cári sereg – nem elégedett meg a felkelés leverésével. Meg akarta alázni a magyarokat. Batthyány Lajost bitófán akarta látni, mint egy köztörvényes bűnözőt, így becstelenítve meg a hazája szabadságáért küzdő miniszterelnököt. Miután Batthyány Lajos egy tőrrel megszúrta a nyakát, felakasztani nem lehetett, így változtatták „porra és golyóra” a büntetését.
Még négy tábornoknak „kegyelmezett meg” az osztrák bíróság, akiket szintén golyó általi halálra ítéltek, de a többi tábornokunkat bitófára akasztották. Elrendelték, hogy elrettentésül estig az akasztófán maradjanak. Az elrettentés nem vált be – emlékhellyé nemesedett a bitófák helye és ma is ezrek járnak megemlékezni a haza hőseiről, akik életüket áldozták a haza szabadságáért.
Vannak, akik szerint az jelenti a haza védelmét, ha a magyar életek védelme érdekében nem bocsátkozunk harcba a ránk támadó ellenséggel. Ez is egyfajta stratégia. Egy biztos: az aradi vértanúkat és 1848 szabadságharca hőseinek nevét, tetteit ma is ismeri minden magyar ember. De a gyávákét nem.
