A 650 méteres útszakasz munkálatai márciusban kezdődtek a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a BKK Zrt. beruházásában. A november végi, december eleji helyszíni bejárások során a szakemberek a kivitelező jelenlétében hibalistában rögzítették a nem vagy hibásan megvalósított elemeket, többek között azt, hogy a csapadékvíz elvezetése nem megfelelő és a faültetés is elmaradt. Az útburkolati hibákat a kivitelező tavasszal, a fagyos időszak letelte után javítja ki.
Az útszakaszt november 15-én csak ideiglenes engedéllyel nyitották meg azért, hogy az indokolatlanul hosszúra nyúlt kivitelezés miatt nehéz helyzetbe került helyi kiskereskedelmet további kár ne érje. A munka átvétele csak a javítások teljes körű elvégzése után, tehát legkorábban tavasszal lesz lehetséges, de szerződés szerint akkor is további öt év garanciális javítási kötelezettség terheli a kivitelezőt.
A felújítással egy időben a környéken forgalomszervezési átalakítás is történt annak érdekében, hogy a Mátyás király út és 11-es út kereszteződése biztonságosabbá váljon, és hogy a torlódások kialakulását csökkentsék. A változtatások miatt a környező kisebb utcák lakói a mellékutcák megnövekedett forgalmáról tettek bejelentést, ezért itt jelenleg is forgalomszámlálást végzünk. Ha a vizsgálat eredménye indokolja, a most kialakított forgalmi rendet felülvizsgáljuk.



