Idősek Tanácsa: középpontban a demencia

Hírek
Közzétéve:

“Minden nemzedéknek szüksége van az idősek élettapasztalatára, segítségére, bölcsességére. Az idősek élete példát mutat, biztonságot és meghittséget jelentenek a családnak, tudásukkal segítik a következő generációkat. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is felismerte, hogy ezt a tudást nem szabad veszni hagyni, ezért működik 10 éve a Tanács” – fogalmazott köszöntő beszédében dr. Kiss László polgármester. Hozzátette: az ülések témáinak kiválasztásánál mindig valós helyzetekre kívánnak megoldásokat adni.

A 2009. szeptemberében alakult Idősügyi Tanács egy 3 pilléren nyugvó szervezet, melyben közösen képviseltetik magukat az idősekkel foglalkozó civilek, a polgármesteri hivatal szakemberei és a szolgáltatók is. A Tanács elsősorban azért alakult, hogy a képviselő-testület mellett javaslattevő, véleményező, kezdeményező és konzultatív feladatokat lásson el az idős emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Közvetítő szerepet tölt be az idősekkel foglalkozó szervezetek, intézmények, valamint az önkormányzat között. Az Idősügyi Tanács 2017-től Idősek Tanácsa néven működik tovább.

Az ülésen több előadást is tartottak. A sort Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, az Országos Idősek Tanácsának tagja nyitotta, aki a nyugdíjasok egészségmegőrzéséről, az aktív időskorról, továbbá a mozgás fontosságáról beszélt. Kiemelte az általa életre hívott Országos Gyalogló Idősklub jelentősségét is.

Utána dr. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója a megújuló Interprofesszionális Demencia Alapprogram – INDA fontosabb elemeiről számolt be. A Katolikus Szeretetszolgálat konzorciumi partnereivel közösen vesz részt egy kétéves projektben, melynek célja, hogy tudatosan felépített kommunikációs tevékenységgel növelje a lakosság ismereteit a demenciával kapcsolatban, valamint megvalósítson olyan szakmafejlesztési adaptációt, amelyek lehetővé teszik a demenciával élő idősekről való magas színvonalú gondoskodást.

Az utolsó előadást Jobbágy Mária, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság AC koordinátora tartotta az Alzheimer Café mozgalom jelenéről és jövőjéről. A találkozókat a demenciával élő személyek és hozzátartozóik részére és segítése céljából szervezik szakmai segítséggel, oldott környezetben, rendszeres időközökben. Az Alzheimer Café egy független, alulról szerveződő kezdeményezés, amely a helyi közösségekben élő szociális és egészségügyi szakemberek valamint segítőszándékú emberek önkéntes munkájának köszönhetően, a helyi lehetőségek függvényében rendezi az összejöveteleit. Az Óbudai Szociális Szolgáltató Központ Idős Klubjaiban szintén tartanak Alzheimer Café találkozókat.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság