Idősklubjaink tagjai sportnapunkon kapcsolódtak ki a Római Strandfürdőben

Közzétéve:

Idősklubjaink nyárnyitó rendezvényét a Római Strandfürdőben rendeztük meg, és örömmel tapasztaltuk, milyen sokan látogattak ki a Római-partra, hogy csatlakoznak egész napos programjainkhoz. Hiszen Önkormányzatunk számára kiemelkedően fontos az itt élők egészségmegőrzését támogatni és történelmi múltú fürdőkultúránk tradícióit ápolni.

Így a tavaszon éppen ennek érdekében kötöttünk megállapodást a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-vel, és azóta Önkormányzatunk – szűk költségvetési lehetőségei ellenére is – biztosítja: a kerületi nyugdíjasok kedvezményesen látogathatnak egyes fővárosi fürdőket. És örömmel hallottuk a visszajelzéseket: igen népszerű kezdeményezésünk.

Ahogyan a Római-parti vizes sportnapunk is, melynek résztvevőit Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője és dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármester köszöntötte a szervezők nevében. És már kezdődhetett is az izgalmas programok sora a Heltai Jenő Idősek Klubja tánccsoportjának, a Happy Dance műsorával.

Idősklubjaink munkatársainak pedig köszönjük a kiváló szervezést, ahogyan azt is, hogy szeretettel láttak minden strandlátogatót, akik szívesen bekapcsolódtak mai programjainkba, legyen szó a közös jogázásról, az átmozgató tornáról vagy éppen Somorjai Ilona szép koncertjének meghallgatásáról. Köszönjük nekik a nyitott, befogadó magatartást, amely méltó klubjaink közösségének szelleméhez.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-nek szintén köszönettel tartozunk, hogy támogatták vizes sportnapunkat, és ingyenes belépést biztosítottak idősklubjaink tagjainak a mai napon, hogy élményekben gazdagon térhessenek haza.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság