Januártól módosulnak a helyi adók

Közzétéve:

A már jelenleg is hatályban lévő helyi adók mértékének módosításával keletkező többletbevételt az önkormányzat a jelentősen növekedő kiadásokra fordítja majd. A Képviselő-testület a 2023. január 1-jétől alkalmazandó adómértékek és egyéb rendelkezések meghatározásakor – a magánszemélyek részére biztosított széles körű kedvezmények fenntartása mellett – differenciált adóztatással kívánja biztosítani az Önkormányzat helyben beszedett helyi adóból származó bevételeit, amely a jövő évben várhatóan meg fogja haladni a 4,8 milliárd forintot. A módosításokkal nagyságrendileg 600 millió forint többletbevételt lehet realizálni.

Módosításra került a motoros vízi járműveket terhelő települési adó is, amely módosítás célja, hogy az önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális ellátások finanszírozásához a luxus jellegű vagyontárgyak adómértékének emelése is hozzájáruljon. Emellett a motoros vízi sporteszközök, mint például a jetski, jetbike a felső adósávba kerülnek besorolásra, így ezek a legmagasabb adótétellel fognak adózni.

Czeglédy Gergő, pénzügyekért felelős alpolgármester előterjesztésében kiemelte: a 2020-2022-es adóévekben ugyanazon adómértékek szerint történt az adóztatás, mivel a települési önkormányzatok számára adóbevezetési, adóemelési moratórium került elrendelésre.

Ezen időszak alatt sor került a gépjárműadó központi költségvetésbe történő átcsoportosítására, a reklámhordozó utáni építményadó hatályon kívül helyezésére, valamint az iparűzési adó mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 2%-ról 1%-ra csökkentésére. Mindezek, és a további számos bevételcsökkentő rendelkezés, valamint fejlesztési forráselvonás következtében számottevő, a mai napig 10 milliárd forintot is jelentősen meghaladó bevételkiesést szenvedtünk el.

Emellett az Önkormányzatnak jelentősen növekvő kiadásokat kell finanszíroznia, ugyanis a Kormány 2022. júniusi döntése értelmében az önkormányzatok kikerültek a rezsicsökkentés hatálya alól. 2022. július elsejétől piaci áron kell megvenni a földgázt, amely a korábbi költség közel 10-szerese lett, míg a villamos energia közel 8-szoros áron érkezik. 2022. októbertől pedig hozzávetőlegesen 13,5-szörösére emelték a távhővel fűtött önkormányzati ingatlanok hődíját. A jelenleg ismert közüzemi egységárak alapján a 2021. évi, körülbelül 500 millió Ft-nak megfelelő rezsiköltségek 2023. évben 5,6 milliárd Ft-ra nőnek, amely 11-szeres kiadásnövekedést jelent úgy, hogy az azt fedező bevételi forrásnövekedési lehetőség abszolút hiányzik.

Tovább emelkedik a központi költségvetésbe befizetendő szolidaritási hozzájárulás összege, amelyet a 2020. évi 562 millió Ft-ról 2022-re 1,9 milliárd Ft-ra, majd 2023-ra 3,1 milliárd Ft-ra emeltek, 3 év alatt közel 6-szorosára emelve annak volumenét. Figyelembe kell venni a növekvő inflációt, a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal 2022. október 11-én közzétett adatai szerint 2022 szeptemberében átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az óriási infláció jelentősen megdrágította az Önkormányzat városüzemeltetési megrendeléseit, a városfejlesztési programokat, továbbá a közétkeztetési szolgáltatás igénybevételét.

A Magyar Nemzeti Bank az év eleji 2,4 %-ról több lépcsőben 13 %-ra emelte az irányadó alapkamatot, amellyel az Önkormányzat 2012., 2014., és 2016. években felvett hitelek és kibocsátott kötvények utáni éves kamattörlesztése, a 2022. évre eredetileg tervezett 141 millió Ft-ról 2023. évre 269 százalékkal 380 millió Ft-ra emelkedik.

A Képviselő-testület a fentieket mérlegelve döntött a 2023. január 1-jétől alkalmazandó adómértékek és egyéb rendelkezések meghatározásakor, fenntartva a magánszemélyek részére biztosított széles körű kedvezményeket.

Továbbra is mentes az építményadó alól a magánszemély tulajdonában lévő, kizárólag lakás céljára használt lakás, lakásrész, mentes a telekadó alól az a magánszemély tulajdonában lévő telek, amelyen a helyi adókról szóló törvény 52. § 60. pontjában meghatározott lakóépület áll, mentes a magánszemély kommunális adója alól a magánszemély tulajdonában lévő lakás, amelynek tulajdonosa (több tulajdonos esetében legalább az egyik tulajdonos) az év első napján az Önkormányzat illetékességi területén állandó lakosként bejelentett lakóhellyel rendelkezik, ha a lakást nem adják részben vagy egészben bérbe.

 

­

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Aktuális ügyek
Közzétéve:

Advent Óbudán 2023 – Idén még több meglepetéssel készülünk

Hírek
Közzétéve:

Új templom épül a harmadik kerületben

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Ingyen kaphatnak madáreleséget Önkormányzatunktól az érdeklődők