Június 20. – A menekültek világnapja

Közzétéve:

Ma az 1951. évi menekültügyi egyezmény a nemzetközi menekültvédelem legfontosabb dokumentuma. Az egyezmény meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján valaki menekültnek minősül, valamint definiálja, milyen jogvédelem, támogatás és szociális jogok illetik meg a menekülteket az egyezményt aláíró államokban.

Az emberi jogok ugyanis univerzális jogok, amelyek születésétől minden embert megilletnek. S mint ilyeneket nem a törvényhozó alkotja meg, hanem csak feltárja őket. Tehát nem az állam (vagy bármely emberi intézmény) kegyelméből léteznek. A jó (igazságos, erkölcsös) intézményeknek az a dolga, hogy ezeket az eleve létező jogokat elismerjék. A genfi menekültügyi egyezmény ebből a felvilágosult eszméből táplálkozott. Az egyezmény aláírói vállalták, hogy lemondva szuverenitásuk egy darabjáról, lehetővé teszik, hogy a menekülők területükre léphessenek, ott menedékjogot kérjenek, amit hatóságaik tisztességes eljárásban bírálnak majd el, és a védelemben részesülők valós segítséget kapnak életük újrakezdéséhez.

Magyarország 1989 tavaszán csatlakozott az egyezményhez. (Előtte a zárt kommunista világban szóba se jöhetett volna mindez.) Azóta voltak biztató évek, amikor úgy tűnt, a magyar állam is megtanulja, mi is az a menedékjog, ám 2015 óta gyakorlatilag nem létezik magyar menedékjog. A próbálkozókhoz képest menedékkérők csak elenyésző számban léphetnek az ország területére, kérelmet nagyon kevesen terjeszthetnek elő ellátást pedig mindössze egy hónapig kapnak.

A Magyarországra  – gyakran háború elől –  menekülők civil-, emberjogi és humanitárius szakmai szervezetekre számíthatnak leginkább, amikor hazánkba érkeznek.  Ilyen segítség például a szomszédunkban dúló háború elől hazánkba, kerületünkbe menekülő kisgyermekes vagy várandós édesanyák támogatása Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata által. A Szolgálat szakemberei a harmadik kerületben született csecsemőnek és családjának nyújtott intenzív támogatástól a BOK csarnokban végzett áldozatos munkán át a kisgyermekek és várandós kismamák szeretetteljes, szakszerű ellátásáig nyújtanak segítséget.

 

Forrás: Helsinki Bizottság,  Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Közzétéve:

Térítésmentesen lehet igényelni zöldhulladékgyűjtő zsákot

Közzétéve:

Közösségi kipakoló és babaruhabörze

Közzétéve:

Várjuk javaslataikat az Óbuda Kultúrájáért Díj adományozására