A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. idén összesen 600 millió forintos felújítást hajtott végre a fővárosi strandokon. Ebből az összegből főként új csúszdákat állítottak a vendégek szolgálatába, de a vizesblokkok és az öltözők felújítására is futotta belőle. Az Óbudai Strandon kedvezményes belépővel és felújított medencével várják a frissülni vágyókat.
Római Strandfürdő

A Rómain az idei szezonra új óriáscsúszdákat építettek: rafting-, kamikaze-, turbó-, családi- és gyermekcsúszdát. Mindemellett egy új játszótérrel is megörvendeztetik a legkisebb látogatókat. Július 6-ig a Minimax tv-csatornával közösen izgalmas játékokkal és programokkal várják a gyerekeket. Gyermek-, strand- és úszómedence nyújt garantált felfrissülést a hűsölni vágyóknak.
(A Római Strandfürdő címe, elérhetősége: Rozgonyi Piroska utca 2. Telefonszám: 388-9740.)
Ami a jegyárakat illeti: az üzemeltető – a 100 és 400 forint közötti áremelés mellett – számos kedvezménnyel várja a vendégeket. Szerdánként idén is lesznek Strandváró Napok: a Rómaira ezeken a napokon 1700 forint a belépő. A Rómaira egyébként hétköznap 2300, hétvégén 2600, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak hétköznap 1700, hétvégén 1800 forint a belépő. A családi jegy ára hétköznap 6300, hétvégén 7 ezer forint.
Csillaghegyi Strandfürdő

A Csillaghegyire hétköznap 1800, hétvégén 2000, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 1300 forint a jegy. A családi belépőért 5500 forintot kell fizetni. Az uszodaváró szerdán 1200 forint a belépő. A délutáni és a nyugdíjas jegyekkel (bizonyos napokon) további kedvezményeket biztosítanak.
(A Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda címe, elérhetőségei: Pusztakúti út 2-6. Telefonszám: 242-0754; 250-1533.)
Pünkösdfürdői Strand

A Pünkösdfürdőin hétköznap 1700, hétvégén 1800, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 1300, illetve 1400 forint a jegy. A családi belépő hétköznap 4700, hétvégén pedig 5 ezer forint. A vendégváró szerdán 1300 forint a belépő. Egy húsz alkalomra szóló bérlettel 25 százalékot lehet spórolni.
(A Pünkösdfürdői Strand címe, elérhetősége: Királyok útja 272. Telefonszám: 388-6665.)
Strandok Éjszakája
A Múzeumok Éjszakája program mintájára valamikor a nyár folyamán megrendezik a Strandok Éjszakáját is. A strandokat tervek szerint szeptember 1-jéig tartják nyitva, de természetesen kedvező időjárás esetén akár egy héttel tovább is látogathatók lehetnek.
Óbudai Strand

Az első két hétben (2013. június 17. – 30.) kedvezményes belépőárakkal várják a strandolni vágyókat!
Nyitási akció:
A felnőtt belépő ára 990 Ft,
gyerek (14 év alatti) belépő ára 490 Ft,
6 éves kor alatt a belépés díjtalan.
Az akció 2013. június 17. – 30. között érvényes.
Nyitva tartás az első két hétben:
Hétköznapokon 10:00-tól 20:00 óráig,
Hétvégén pedig reggel 9:00-től este 19:00 óráig
Úszótanfolyam
Minden héten hétfőtől péntekig 17-től 18 óráig gyermekeknek indul úszótanfolyam a strandon. Cél az összes úszásnem megtanítása, maximális vízbiztonság kialakítása mellett. A tanfolyam díja: 7.500 forint 5 alkalomra. A kísérő belépő: 200 forint, mely medencehasználatra nem jogosít. (Jelentkezés: Gyepes Lajosnál a 06-30-293-7302-es, illetve Gyepes Ádámnál a 06-30-284-6823-as telefonszámon.)
