Egy jó folyóirathoz méltóan az Anziksz tavaszi számát több főszereplős kiadványnak is mondhatjuk, de a legfőbb interjúalany kétségtelenül a sokoldalú Saly Noémi. A címlapon ugyan nem ő van, mert ott többnyire festmények, fotóalkotások szerepelnek – ezúttal egy korabeli műhelyfotó, az Óbudai Hajógyár idejéből a Fortepanról –, de a belső lapokon hosszú beszélgetést olvashatunk vele életéről és szerteágazó tevékenységeiről a műfordítástól a tanárságon át a szépírói, valamint a kávéház- és várostörténeti munkásságáig. Ezúttal ő írta a lapindító jegyzetet Óbudával kapcsolatos gyerekkori emlékeiről és itteni hazatalálásáról, illetve a magazin végén válaszolt az állandó kérdéssorra is.
Zongora és gitár
Hogy ne mindig ezzel fejezzük be az ismertetőnket, álljon itt viszonylag elől, hogy isteni „játékrovata” (Játssz!), és „sportrovata” (Mozgás!) van az Anziksznak. Egyikben Kemény Vagyim sakkírása olvasható egy érdekes és híres megnyitásról, amely „budapesti csel” néven lett ismert, valamint Hajlik Gábor a 2018-as Bridzsnaptárból válogatott mostani cikkében. A Sport pedig ezúttal a kirándulást jelenti, azaz egy konkrét túra nyomán a Spartacus-ösvényről szól, amelyet eredetileg vadászat céljára alakítottak ki az 1930-as években, ám 2015 szeptemberéig a turisták elől elzárva tartották az útvonalat.
A zenei rovat (itt Hallgass! a neve) egyik részeként csak kevés szó esik az Óbudai Társaskör legújabb hangversenyzongorájáról, a Steinway D-modellről, de az elsőként azt megszólaltató Báll Dáviddal készült interjúban a zenetanításról és a tehetséges fiatal zongoristákról annál több. A Hrutka Róberttel folytatott beszélgetésből pedig egy punkzenészből indult gitáros zeneszerző pályafutását követhetjük nyomon egészen a színészekig és írókig eljutó munkákig, mindig újabb és újabb műfajok felé.
Hitélet és irodalom
Több írásban is megjelenik a hitélet, amit talán ebben a számban legnagyobb keresztény ünnepünk, a húsvét is indokol. Viszket Zoltán egyik írása az Óbudai Evangélikus Egyházközség történetéről, míg a másik Mariazellről, a település XVIII. századtól önálló zarándokhelyként számon tartott kegyhelyéről szól. Ugyancsak ide tartozik Hidvégi Iván története dr. Gigler Károly esztergomi kanonok életéről és munkásságáról. Szintén a vallásos életről szól Matits Ferenc Rácz Gábor képző- és iparművésszel a templomok liturgikus tereinek tervezéséről folytatott beszélgetése.
Noha az irodalom az Anziksz egyes számaiban áttételesen folyamatosan jelen való, konkrétan ezúttal két írásban ragadható meg. Az egyik ilyen Gelléri Andor Endre lányával, Gelléri Ágnessel folytatott beszélgetés, amelyből nem csak az író apa fájó hiánya érezhető, hanem szó van a háború utáni újrakezdéstől egészen a mai napig tartó önérzetek történetéig minden egyébről is. Könnyedebbnek tűnő téma ugyan a Faház nevű kocsma, de ugyancsak a halálról beszél (ír) Gyimesi László a „Részlet egy soha el nem készülő regényből” legújabb epizódjában.
A 40 éves Ziper
A helytörténeti jellegű írások egyikeként szokásos rovata mellett Zeke Gyula ezúttal interjút is készített a Fortepan Fotógyűjtemény egyik alapítójával, Tamási Miklóssal, és a gyűjtemény óbudai képeiből, illetve Urbán Tamás utcaképeiből láthatunk összeállítást a magazin középső lapjain. Most is több írás szól a római kori leletekről, kulturális hagyományokról, egykori aquincumi bevándorlásról, illetve egy későbbi eseményről, az 1838-as nagy pest-budai árvízről. A Zipernowsky Károly Utcai Általános Iskola működésének 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség kapcsán az intézmény első igazgatója, dr. Szilárdi Imréné mond el érdekes dolgokat az iskola múltjáról, a kezdetekről, a gyerekekről, a szülőkről és a pedagógusokról.
Szintén ide sorolható Török Tünde cikke az Óbudai Polaris Csillagvizsgálóról, amely intézményt még mindig nem mindenki ismer a kerületben. A képzőművészetet Óbudához részben köthető két személlyel készített interjú képviseli. Egyikben Pierre Vasarely, a Vasarely Alapítvány elnöke beszél családjáról és nagyapja életművének gondozásáról, míg a másikban a Sziget rendezvények korábbi tulajdonosaként és vezetőjeként ismert Gerendai Károly vall gyűjtőszenvedélyéről, kortárs művészeti gyűjteményéről.
„Gondoltam, maradok”
A tavaszi Anziksz legmegkapóbb jelenetei közül legalább egy (kettő) mindenképpen szót érdemel, mert a természetes tudásbővítésen, a racionális befogadáson túl ezek az érzelmi pillanatok azok, amiért bármit olvasni érdemes. Az egyik ilyen Saly Noémi édesapjától és édesanyjától való egy-egy emléke. Amikor előbbi tömör bajuszának érintéséről és arról beszél, ahogy őt kétévesen fogta: „…nem a hónom alá nyúlva emelt föl, hanem úgy, hogy két oldalról hozzászorította a felső karomat a törzsemhez, és én valami állati biztonságban éreztem magam, ahogy ott lógok. Erre emlékszem, ahogy ő engem így fog, az állapotot föl tudom idézni, ahogy a törzsemhez szorulnak a karjaim, és lógok.” Vagy amikor 24 éves édesanyja a háború utáni szétlőtt, tető nélküli Duna-parti lakásról ezt mondta: „Akkor még a híd is a vízben volt, de olyan kék volt a Duna, gondoltam, maradok.”
Bodzay Zoltán
