Amikor a harmadik kerület német ajkú polgárainak sorsát elevenítjük fel, elsősorban Békásmegyer, német nevén Krottendorf történetére érdemes tekintenünk, amely egészen 1950-ig önálló település volt, ekkor csatolták a fővároshoz. Tudjuk, mai területe ősidők óta lakott volt. Hiszen az őskőkortól bizonyítják ezt maradványok és régészeti leletek.
Békásmegyer újjászületése német családokkal
Az évszázadok során sok népcsoport fordult meg e tájon, kultúrájával gazdagítva az éppen itt élő közösséget. A németség szempontjából Békásmegyer 17. századi története különösen meghatározó. A pilisi apátság birtokaként még a török hódoltság idején is virágzó település volt. Ám a folyamatos portyázások és harcok miatt teljesen elnéptelenedett, az itt lakók elmenekültek.
Hosszú évtizedeken át szellemtelepülés volt Békásmegyer, ahogyan ezeket a településeket hívták akkor: a pusztafalvak közé tartozott. A Zichy-uradalom idején köszöntött új korszak az elnéptelenedett falu életébe. A Zichy család 1659–1766 közötti birtokainak szerves része e környék, s Békásmegyert több hullámban benépesítették. A Dél-Németföldről ideérkező telepes családok mezőgazdasággal és szőlőműveléssel foglalkoztak. A szorgalmas, nyelvükhöz, kultúrájukhoz ragaszkodó békásmegyeri svábok évszázadokon át békében éltek a környező falvak, városok és Budapest népével.
Egyetlen batyuban egy egész élet
Azonban a második világháború, ahogyan végigdúlta egész Európát, egész Magyarországot, úgy ezt a vidéket sem kerülte el. Ekkorra már nemcsak Békásmegyeren, hanem egész Óbuda területén hagyományosan nagyszámú német származású polgár élt. A szovjet erők Békásmegyert német lakosú falunak tekintették, így is bántak az itt élőkkel. A férfiakat elhurcolták, a nőket bántalmazták, a megmaradt lakásokat kifosztották. Csak azoknak a keveseknek, akik el tudtak menekülni, nem kellett végigélniük ezeket a rettenetes hónapokat.
A háború végével sem békés hétköznapok köszöntöttek a magyar német ajkú közösségre. A borzalmak nem értek véget. A Magyarországon élő németséget ugyanis kollektív bűnösnek kiáltotta ki a második világháború veszteségei, az átélt szenvedések miatt a szovjet mintára alakuló új államhatalom. Szigorú rendeleteket hoztak ellenük, majd nemzetközi szerződések támasztották alá ezt a kegyetlen döntést: megkezdődtek a kitelepítések. 1946-ban a békásmegyeri svábokat két transzporttal Németországba hurcolták.
Gondoljunk bele, ezeknek az embereknek egyik napról a másikra kellett megválniuk addigi otthonuktól, földjüktől, munkájuktól, azaz egész addigi életüktől, amelyből csupán egy harminckilós batyut vihettek magukkal.
Távol a hazától
1946. február 28-án és március 5-én Békásmegyer teljes lakosságának 92 százalékát: 575 családot, azaz 2281 főt egyszerűen marhavagonokba parancsoltak és zártak. Minimális csomaggal és néhány értéktárgyukkal kellett a hazájukat elhagyniuk. A Békásmegyerről kitelepített német ajkúak az akkori Nyugat-Németországban leltek új otthonra. A Baden tartományi települések és a würtenbergi falvakba lakói fogadták be a Magyarországról elüldözötteket.
Hátrahagyott házaikat, ingatlanjaikat a hozzájuk tartozó földekkel együtt az ország különböző részeiről érkezett családok foglalták el. Ezzel Békásmegyer élete, társadalmi szerkezete teljesen megváltozott.
Óbuda más részeiből is igyekeztek a megmaradt német lakosokat az ország elhagyására kényszeríteni, azok maradhattak, akik letagadták német nemzetiségüket. A kegyetlen hatalom ezt az árat fizettette velük, hogy ne kelljen kitoloncolt társaik sorsában osztozniuk, és ezt a terhet kellett egy életen át cipelniük. Akiknek pedig menniük kellett, szintén itt hagyták takaros házaikat, szerszámaikat, vállalkozásaikat, üzleteiket, jószágaikat, termőföldjüket…
Gyökerek és emlékek
De a békásmegyeri és óbudai elüldözött sváboktól emlékeiket, gyökereiket nem tudták elvenni. Ők és leszármazottaik ma is emlékeznek ez egykorvolt hazára.
S ugyan a kitelepítések után az országban itt maradt német nemzetiségű kisebbség háttérbe szorult, nyelve használatával együtt, mindezek ellenére közösségünk német ajkú tagjai ma, a 21. században is őrzik és ápolják hagyományaikat, mindannyiunk kultúráját gazdagítva ezzel. És évről évre közösen emlékezünk meg a kitelepített ártatlan, civil német ajkú honfitársaink tragédiájáról, és mondjuk el történetüket gyermekeinek, hogy ily embertelenség soha többé ne történhessen meg.
