Az 1800-as évek elején a német ajkú lakosság által felállított kálvária a Kiscelli Múzeum elől indul, végén a golgota szoborcsoporttal. Az idők folyamán megrongálódott stációkat és szobrokat többször is felújították. Feltehetően anyagi okokból azonban egyes elemeket nem kőből, hanem betonból és műkőből pótoltak, gyakran az eredeti formák és arányok követése nélkül. Több stáció elemei hiányoznak, képei megkoptak, megrepedtek.
Vízi Tihamér festőművész, helyi lakos kezdeményezésére egyesületek, művészek részvételével polgári összefogás szerveződött a Kiscelli kálvária felújítására. A kezdeményezés fővédnöki tisztét Bús Balázs polgármester vállalta.
Fotó: panoramio.com, Vastalicska
Az ügyet a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a német hagyományokat ápoló Braunhaxler Egyesület is támogatja, a szervezést az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete vállalta. A felújítás a Nemzeti Kulturális Alaptól nyertek támogatást, amelyhez azonban az önrészt elő kell teremteni.
E célból az Óhegy Egyesület jótékonysági koncertet szervez a helyszínre, a Kiscelli Múzeum templomterébe. A fellépést a száztagú Golgota Gospel Kórus vállalta.
A felújítás során áthelyezik a veszélyeztetett I. és II. stációt, restaurálják az eredeti részeket és kőelemekkel váltják ki a korábbi felújítások beton- és műkőpótlásait, valamint új festményeket helyeznek el a képfülkékben.
A keresztút elkészülte után tervezik a golgota szoborcsoport restaurálása is. A költségek fedezésére az egyesület mecénások segítségére is számít.