Köszöntjük a magyar védőnőket! – Köszönjük a kerületi védőnők helytállását!

Közzétéve:

A magyar védőnők napját minden évben június 13-án ünnepeljük annak emlékére, hogy 1915-ben e napon alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, azaz a védőnői szolgálat az édesanyák és a csecsemőik egészségének védelmére. A kezdeményezés az egész világon példátlanul haladó szellemű volt, hiszen míg másutt az ellátást igénylő vagy segítséget kérő nő kereste fel a támogató szervezetet, addig a hazai védőnők már akkor otthonukban látogatták meg a családokat.

A 107 éves múltra visszatekintő hivatás, a Magyar Védőnői Szolgálat ma is egyedülállónak tekinthető nemzetközileg. Így megalakulásának századik évfordulóján azzal is megháláltuk pótolhatatlan munkájukat, hogy a szolgálat felkerült a hungarikumok rangos listájára.

Mi itt, a harmadik kerületben is őszinte tisztelettel tekintünk védőnőink szakmai felkészültségére és helytállására. Hiszen az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálatának munkatársai saját napi feladataik ellátása mellett aktívan részt vettek a világjárvány elleni védekezésben. Többek között ingyenes vírustesztelést végeztek intézményeinkben, a polgármesteri hivatalban és Önkormányzatunk lakossági ingyenes tesztelési akciója során.

Az elmúlt hónapokban pedig az ukrajnai háború elől menekülő, kerületünkben Önkormányzatunk által menedékre lelő várandós nők és kisgyermekes családok gondozását területi védőnőink önzetlenül vállalták fel, és folytatják a mai napig. Emellett a főváros több területén végeztek, végeznek szintén önkéntes munkát a hazájukat elhagyni kényszerülő családok és egyedülállók ellátásában, támogatásában.

És arra szintén igen büszkék vagyunk, hogy kerületünkben 2019 óta ingyenes babaelsősegély-program érhető el, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata és a Magyar Vöröskereszt kerületi kirendeltségének együttműködésében. Az elmúlt években közel ezer leendő vagy már gyakorló szülő készülhetett fel arra, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén mi a teendő a mentők kiérkezéséig, és hogyan tudnak higgadtan és szakszerűen elsősegélyt nyújtani a leggyakoribb gyermekkori balesetek esetén.

Így Schadek-Bíró Éva, az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata intézményvezetője méltán részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a Magyar Vöröskereszt elnökétől Elnöki Díszoklevelet vehetett át, a babaelsősegély-program kialakításában és az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő tanfolyamban való munkáját ismerték el – az elmúlt évek során megvalósuló számos más, harmadik kerületi közös kezdeményezés mellett. Gratulálunk Schadek-Bíró Évának, köszönjük, hogy feladatvállalásaival hozzájárul Óbuda-Békásmegyer jó hírének öregbítéséhez.

Köszöntjük a magyar védőnőket, és hálásan köszönjük áldozatos munkájukat!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Idén is lesz Óbudai Esport Bajnokság

Hírek
Közzétéve:

A március 28-i, csütörtöki ügyfélfogadási rend így változik

Aktuális ügyek
Közzétéve:

Advent Óbudán 2023 – Idén még több meglepetéssel készülünk