Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottunk a nemzeti összetartozás napján

Hírek
Közzétéve:

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, amelyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.

A csillaghegyi Országzászló emlékműnél gyűltünk össze megemlékezni, rendezvényünkre olyan művészeti előadásokkal készültünk, amelyek nemzeti összetartozásunk jelképei.

Ennek részeként a Csillagszemű Táncegyüttes fiatal művészei Galga menti, kalotaszegi és szatmári táncokat mutattak be. Bucsi Annamária és Derzsi György énekművészek pedig magyar népdalokkal járultak hozzá a méltó megemlékezéshez.

„Az ünnepekről és a gyásznapokról együtt kell tudnunk megemlékezni, ez is lehet a nemzeti egység alapja – mondta ünnepi beszédében Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő. – Ennyi évnyi széthúzás után közös kötelességünk a szociális védőháló újraszövése, a családok, az otthonok biztonságának a helyreállítása.”

Király Adrián színművész József Attila Nem, nem, soha! című versét szavalta el az egybegyűltek előtt, amit a megemlékező koszorúzás követett.

Burján Ferenc alpolgármester Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat nevében,

Szabó Tímea országgyűlési képviselő a Párbeszéd Magyarországért nevében,

Domokos Ágnes képviselő a Demokratikus Koalíció III. kerületi szervezete nevében,

Derda Ádám a Momentum Mozgalom III. kerületi szervezete nevében,

Fürtös Katalin az LMP III. kerületi szervezete nevében,

Szabó Ferenc elnök és Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a Jobbik Magyarországért Mozgalom III. kerületi szervezete nevében helyezték el az emlékezés koszorúit.

A nemzeti lobogó színeivel világítják meg a Halászbástyát

Június 4-én este a nemzeti lobogó színeivel világítják meg a Halászbástyát a békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve, a főpolgármester döntése alapján, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. kivitelezésében.

A díszkivilágítást június 4-én, pénteken este sötétedéskor kapcsolják fel először, de szombaton és vasárnap este is látható lesz.

 

A csillaghegyi Országzászló emlékműnél koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottunk

 

A Csillagszemű Táncegyüttes fiatal művészei több magyar tájegység táncait mutatták be

 

Bucsi Annamária énekművész  magyar népdalokat adott elő

 

Domokos Ágnes képviselő, Szabó Tímea országgyűlési képviselő, Burján Ferenc alpolgármester és Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a csillaghegyi megemlékezésen

 

Király Adrián színművész József Attila versét szavalta el

 

A hétvégén a nemzeti lobogó színeivel világítják meg a Halászbástyát

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság