Közterületi kérdések – fórumot szerveztek a közös képviselőknek

Hírek
Közzétéve:

2019. január 15-én életbe lépett a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendelet, melynek több pontja a Közterület-Felügyeletre és a lakóközösségekre is vonatkozó szabályokat egyaránt tartalmaz. Ez alkalomból szervezett fórumot a Felügyelet, melyre meghívták a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek képviselőit, tisztségviselőit, hogy együtt beszéljék át a rendelet rájuk vonatkozó részeit, tisztázzák a kötelező feladatokat mind a Felügyelet, mind pedig a lakóközösségek részéről.

A fórumon a Felügyelet munkatársai feljegyezték a résztvevők által felvetett, megoldásra váró problémákat. Többek között a szelektív hulladékgyűjtéssel, a lomtalanítással, a társasházak közvetlen környezetében jelentkező parkolási problémákkal kapcsolatos kérdések merültek fel. A fórumon a képviselők választ kaptak a járdák javításával és a kátyúzás folyamatával kapcsolatos kérdéseikre is. A résztvevők tájékoztatást kaptak arról, hogy mely városüzemeltetési, közterületi feladatok tartoznak a társasház kötelezettségei közé, melyek a közterület-felügyelet feladatköre és melyek már a főváros, illetve a BKK kötelezettségei.

Sokan nem tudták, hogy diszpécserszolgálatunk 0-24 órában működik és bármikor hívható, ha a közterülettel kapcsolatos problémával találkoznak, kollégáink minden esetben segítséget nyújtanak a megoldásban.

A Felügyelet a jövőben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy folyamatosan tartsa a kapcsolatot a kerületben található lakásszövetkezetekkel és közös képviselőkkel annak érdekében, hogy a közterületek rendjének és tisztaságának fenntartását közös erővel, egymással együttműködve tudjuk biztosítani.

A Közterület-felügyeletnél fontosnak tartják a lakossággal történő kommunikációt, intézkedéseik során a lehetőségekhez mérten szem előtt tartják a lakók igényeit és kéréseit. A folyamatos kapcsolattartást szolgálja többek között, hogy az ÓBKF Közterületi osztály állományából városgazda szolgálat került felállításra, mely jelenleg 2 fővel működik, kiemelt feladatuk a kapcsolat felvétele a közös képviselőkkel, lakókkal, a közterületek rendben tartása, azok rendjének javítása érdekében.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság