Nagy László költő, műfordító, képzőművész száz éve, 1925. július 17-én született. Feleségével, Szécsi Margit költőnővel Óbudán találtak otthonra. Ma rájuk emlékezünk.
Nagy László születésének századik évfordulóján érdemes munkásságának, művészetének kevésbé ismert oldalait is megidéznünk. Hiszen nem csupán egyedülálló, klasszikussá vált költészete hagyott örök nyomot a magyarországi és a világ kiemelkedő művészeti kincsei között.
Grafikái, portréi, könyvillusztrációi, képversei képzőművészetének egyedi látásmódjáról tanúskodnak. Ahogyan műfordításai – elsősorban orosz és bolgár szépirodalmi, valamint népköltészeti alkotásoké – szintén igen gazdag szellemi örökséget képviselnek.
Kulturális magazinunk, az Óbudai Anziksz egy korábbi számában az akkor ötven éves Árpád fejedelem útja 61-66. szám alatti lakótömb múltjának jártunk utána. A Duna-parti ház egykori híres lakóinak – köztük Nagy László és Szécsi Margit költőházaspárnak alakját is felidéztük:
„A költőnek a pincében volt egy kis műhelye, délutánonként ott faragott, mert ahhoz is művészi szinten értett… Nagy László elsősorban bábokat készített…
Az Árpád fejedelem úti ház falán dombormű emlékezik meg a költőházaspárról, s a tömb előtti kis parkban egy talapzaton áll Nagy László egyetlen olyan portréja, amelyhez modellt is ült. A költő korán bekövetkezett halála megakadályozta Vígh Tamás szobrászművészt a mű befejezésében.
Szobraikhoz nem csak hivatalos ünnepségek, évfordulók alkalmával kerül koszorú. A lakók rendszeresen teszik le itt a szeretet és az emlékezés virágait, gyertyáit.”
Végezetül álljon itt Nagy László ars poeticájaként is számon tartott költeménye, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc elbukása után megrendült lelki állapotának is tükre. Túlzás nélkül állíthatjuk, a teljes vers szállóigévé vált, írják sokhelyütt irodalomtudósok és irodalombarátok.
Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
(1957)
