Amikor a szociális munkát végzők intézményben, családban, terepen, utcán, szállókon, elhagyott tanyákon nap mint nap helytállnak, értünk is dolgoznak. És azok a kollégák szintén értünk dolgoznak, akik hivatalokban, szervezeteknél ennek a munkának a hátterét biztosítják, ők is alázattal és elhivatottsággal látják el feladataikat.
Egy közösség, egy társadalom jóllétének záloga csakis az egyén jólléte lehet, amiért a szociális területen dolgozók mindennap küzdenek. Így bátran mondhatjuk: akik a harmadik kerület szociális biztonságáért tesznek, azok mindannyiunkért tesznek.
Önökhöz szólunk a mai napon. Tudva, hogy e nehéz időkben, e különleges helyzetben még inkább szükség van a munkájukra: szakmai felkészültségükre, mely mögött sok-sok év tanulás van, a tudásukra, mely a napi gyakorlat során érik hivatássá. Mert a szociális munkára felkészítő hazai oktatás az egész világon elismert, büszkék is vagyunk rá, miközben mégiscsak be kell látnunk, hogy a legkiemelkedőbb tanárok és egyetlen jó hírű iskola sem készíthet fel minden egyes kihívásra, amellyel a jövő szakemberei az életben szembesülnek. Hiszen minden sors, minden történet egyedi, amellyel találkoznak.
Szociális munkát végezni hivatás és szolgálat, a szó legnemesebb értelmében. Ha az empátia és a szolidaritás érzése, amelyet lehet ugyan fejleszteni, de meg nem tanítható, nem lett volna ott az Önök értékei között már, amikor ezt a hivatást választották, nem tudnának helytállni ezekben a nehéz időkben.
Ezt a hivatást választották, pedig tudták, ezt nem hétfőtől péntekig, heti negyven órában fogják végezni, hanem az év minden egyes napján, annak minden egyes órájában. Mert be lehet ugyan csukni egy aktát, be lehet fejezni egy-egy jelentést, ki lehet lépni az intézmény kapuján, ám ettől még a segítő nem teszi le annak a sorsnak a gondját, amelyet rábíztak.
És nekünk Önökkel is szolidárisnak kell lennünk, nem csak azokkal, akiknek támaszt nyújtanak. A segítő hivatást választók komoly kockázatot vállalnak, hiszen nap mint nap súlyos terheket hordozókkal találkoznak, akik esetleg csupán Önöktől várhatják, hogy könnyítsenek e terheken. Azért is embert próbáló e feladat, mert a szociális szférában dolgozók érnek el ugyan komoly, szép sikereket, amelyekből maguk is erőt merítenek, ám folyamatosan érkeznek az újabb és újabb rászorulók…
És Önök elhivatott segítőként soha nem hibáztatnak, csak a megoldást keresik. Ebben is példát mutatnak nekünk.
Hálásak vagyunk Önöknek ezért, és köszönjük minden, szociális területen dolgozónak a rengeteg erőfeszítést, áldozatot, kitartást. Amit Önök tesznek, az a jövőnk. Vigyázzunk egymásra.
