A versenyfelhívásra 21 csapat küldte el nevezési lapját (14 db nevezési lap érkezett Budapesti Gimnáziumokból és Szakközépiskolákból és 7 db nevezési lap érkezett Megyei jogú városok gimnáziumaiból és szakközépiskoláiból)
A verseny három fordulóból állt.
Az első fordulóban a csapatoknak egy rövid bemutatót kellett készíteniük (power-point, videó) a megadott témajegyzékek alapján.
A második fordulóban a csapatoknak írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk. A feladatsort elektronikus úton email-ben kapták meg a csapatok. A feladatsor megoldására egy óra állt rendelkezésükre.
2016. május 20-án került megrendezésre a döntő az Óbudai Társaskörben. A döntőbe az első és a második fordulóban legeredményesebben teljesített hat csapat jutott be.
Az utolsó forduló családias hangulatban telt olyan feladatokkal, mint pl. keresztrejtvény megoldás, „Érdemes tudnod!”címmel a csapatok bemutattak egy korszakhoz (1956-2016) köthető jelentős lengyel műalkotást – ami lehetett irodalom, zene, képzőművészet, film.
Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának támogatásával a döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik 4 napos Poznani utazást nyertek.