Két hete kezdett az intézményben dolgozni, melyek voltak az első feladatok?
Az ismerkedés mellett az újranyitás és annak újragondolása, hogy hogyan tudnánk ebben a különleges helyzetben – csak részben a hátunk mögött tudva a korlátozásokat – ellátottjainkat a lehető legjobban támogatni. És miközben a járványhelyzet miatti zárás után fokozatosan nyitunk, a szabályokra még mindig nagyon kell figyelnünk. Így a fertőtlenített épületben többek között kisebb csoportokban kezdtük a munkát a védőtávolság betartása érdekében, a visszatérő ellátottakat és a kollégákat rendszeresen teszteljük. Eddig minden eredményünk negatív volt. Újraépítjük a szolgáltatásaink rendszerét, hiszen ellátottjainkat a korlátozások, a bezártság, a megszokott mindennapok elvesztésének terhei halmozottan érintik, jobban megviselik őket, így a közösségi foglalkozások mellett a személyes segítő beszélgetések velük nagyobb hangsúlyt kapnak most.
A központ hármas feladatot lát el: a fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek nappali ellátása, támogató szolgáltatások és fejlesztő foglalkoztatás biztosítása számukra. A hivatalos, szűkszavú leírás mit takar?
Elöljáróban annyit hozzátennék, hogy a pszichiátriai betegek körét ma már, a korszerű szakmai meghatározás szerint, pszichoszociális fogyatékossággal élő személyekként említjük. Természetesen nem a megváltozott definíció itt a lényeg, hanem a mögötte álló megváltozott szemlélet. Az, hogy a fókuszba az került, hogy segítsük őket, hogy a lehetőségeikhez képest a legteljesebb életet élhessék, és hogy minimalizáljuk azokat az akadályokat, amelyek a beilleszkedésüket a társadalomba és szűkebb környezetükbe gátolják. Ennek részeként napközben hasznos időtöltést biztosítunk – ennek célja, hogy mindenki személyre szabottan, az aktuális állapotának megfelelően fejlődhessen. Mindez kihat a családokra is, hiszen így tehermentesítjük őket, napközben dolgozhatnak, regenerálódhatnak. És hisszük, hogy mindezzel ellátottjaink otthoni körülményei is javulhatnak.
A támogató szolgáltatások alatt mit érthetünk?
Akiknek nehézséget jelent például a közlekedés, azt elkísérjük vagy elvisszük orvoshoz, ügyet intézni. Emellett vannak olyan ellátottjaink, akiket otthonukban keresnek fel munkatársaink, részt vesznek, segítenek a gondozásukban. Itt is hangsúlyos a család támogatása, hiszen a legfontosabb célunk és feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy gondozottjaink saját otthonukban lakhassanak, ne kényszerüljenek intézményben élni, amíg erre van lehetőség.
Fontos különbség, hogy nem foglalkozásokról, hanem fejlesztő foglalkoztatásról beszélünk.
Igen, a beilleszkedés támogatásában a legfontosabb eszközünk a munka. Ellátottjaink dolgoznak, és gondoljunk csak bele abba azokba az előnyökbe, amelyek a készségfejlesztés mellett mindennek a hozadékai. Köztük, hogy bért kapnak érte, a társadalom hasznos tagjainak érzik magukat, ráadásul ott az alkotás öröme is. Ők maguk, a kollégáim és most már én is igen büszkén mutatjuk meg a kezük alól kikerülő kerámiákat, szőtteseket, varrásokat és fából készült termékeket. Olyan hasznos, praktikus feladatokra is van megrendelésünk, mint a mostani például: mosogatókapszulák csomagolásához papírdobozok hajtogatása. Piaci alapon, megrendelésre dolgozunk, és a megrendelőink igen elégedettek a teljesítményünkkel. Mindeközben a készségfejlesztést pedig a munkafolyamat megtanulása – amiben szakembereink segítenek – biztosítja. Céljaim között szerepel, hogy továbblépjünk a foglalkoztatásban, és akkreditált foglalkoztatást nyújtó intézménnyé váljunk. Ez abban különbözik a meglévőtől, hogy ezen a szinten már bonyolultabb munkafolyamatokat is megtanítunk, hiszen arra törekszünk, hogy minél önállóbb munkavégzés elsajátításában támogassuk a ránk bízottakat.
Ön emellett számos, szerteágazó célt említ pályázatában, köztük önkéntesek bevonását az intézmény munkájába – ez egy laikus érdeklődését is felkelti. Miért tartja fontosnak az önkéntességet ezen a területen?
Vallom, hogy ha fiatalokat vonunk be a munkánkba, azzal a társadalmi szemléletformálásért is sokat teszünk. Szociális készségeik fejlődhetnek nálunk, sokoldalú tapasztalatot szerezhetnek, érzékennyé és szolidárissá válhatnak egy-egy sérülékeny csoporttal. Elsősorban a középiskolások közösségi szolgálatának keretein belül gondolok erre. Ebben a korosztályban a fiatalok már elég értettek, de még kellően nyitottak arra, hogy egy elfogadó és előítéletmentes attitűdöt tegyenek magukévá, ami egy életen át elkíséri őket. Persze minderre csak a járvány után gondolhatunk, és a vállalkozó diákokat kellően fel is kell készítenünk a nálunk rájuk váró feladatra. További tervem, hogy központunk szociális területen felsőoktatási intézmények gyakorlati telephelyének is otthont adjon. A kollégák tapasztalatai és igen magas színvonalú szakmai felkészültsége révén támogathatják az erre a pályára készülőket a gyakorlati ismeretekben, a hallgatók pedig a mindennapi munkába bekapcsolódva nekünk lehetnek a segítségünkre.
Bizonyára nem véletlenül gondolt fiatalok bevonására és a képzésben való részvételre, hiszen a terepmunka mellett több évtizedes tapasztalata van az oktatásban is. Miért döntött egykor úgy, hogy az utóbbi területen is vállal feladatot?
Kezdetben az inspirált, hogy a tapasztalataimat megosszam, mert az mindig örömteli. De hogy mindennek mi a legnagyobb ajándéka, azt a vezetőképzéseken, felnőtt szakemberek képzése során tapasztaltam meg: hogy ilyenkor én is mindig tanulok a kollégáktól, hallgatóktól, bármilyen régóta vagyok is a pályáján.
E hosszú pályán – amelyben a családgondozóitól kezdve a gyermekjóléti intézményvezetőin át a szociális terepgyakorlat-vezetőig sokféle feladat szerepel – az eredményei között mire a legbüszkébb?
A segítő munkában mindig arra vagyunk a legbüszkébbek, ha a ránk bízott előrelép, ha valamilyen pozitív változásban tudjuk kísérni. Amikor például egy tízes évei elején járó gyermekkel – aki sok nehézséggel küzd, akinek már a hatósággal is meggyűlt a baja, aztán három-négy évnyi közös munka következett – jóval később találkozunk, és már neki is van gyereke, megbízható munkahelye… Ez hatalmas élmény! De a hangsúly az előrelépésen van, minden eredményt észreveszünk, és mindegyiknek örülünk. A mi ellátottjaink között lehet például olyan, akinek az a komoly siker sok-sok munka után, hogy el tud menni egyedül vásárolni, mert korábban a szorongásai annyira gúzsba kötötték, hogy erre nem volt képes. És ilyenkor nagyon büszkék vagyunk, mert azt nézzük, honnan indult. Mindenkit önmagához mérünk, így észrevesszük a legkisebb lépést is, és együtt örülünk.
Fotó: Patek Andrea
