Nem titok, hogy szentendrei lakosként kapta meg önkormányzatunk rangos elismerését, a Balázs Lajos-díjat, természetesen a kerületben végzett kimagasló színvonalú civil tevékenységéért.
Minden Óbudához köt ma is, a múzeumi és az egyesületi munkám, miután huszonöt éven át éltünk a kerületben. 1988-ban költöztünk ide a családommal és egy-két év múlva már bekapcsolódtam abba a közösségbe, amely szívén viselte, hogy Óbuda hegyvidékének, azaz a Testvér-hegy és a Tábor-hegy lakóinak legyen lehetősége helyben kulturális programokra, értékes kikapcsolódásra, közösségi szabadidőtöltésre. Azonosulni tudtam az ars poeticájukkal: „Mi vagyunk a hegy nappali szobája”.
Az 1989-ben egyesületté alakuló társaság olyan tevékenységeknek biztosít teret az itt élők számára, mint egy nappali a családnak: közösségi élményeknek, közös időtöltésnek, mindenkinek az érdeklődési köre és igényei alapján. A hegyen lakók közös munkájával felépült székházunk többek között otthont ad a húszéves hagyománnyal bíró, az én ötletem nyomán megszülető legfontosabb rendezvényünknek, a háromnapos Óhegy Napoknak. Minden évben egy-egy történelmi kort veszünk górcső alá, óbudai vonatkozásaival együtt. Az első napon előadások, kiállítások hozzák közelebb az adott korszakot, a második napon zenés, táncos bemutatók, felolvasó színház, csatajelenetek és kézműves foglalkozások repítenek vissza az időben, a harmadik napon pedig a gasztronómiai élmények, a főzőverseny zárja a rendezvényt. Ahogy mondtam, nálunk mindenki megtalálhatja, hogyan tudna a legjobban kapcsolódni az adott témához, a korhoz, az akkori életmódhoz, és természetesen a mában a társaihoz.
Az egyesület változatos kulturális és történelmi tematikái között mindig újra és újra felbukkan a középkori Óbuda. Miért ez az erős kötődés?
Óbuda középkori történelme kicsit „mostohagyerek” például az aquincumi emlékek bemutatásához képest. Ennek legfőbb oka, hogy a római korból számtalan emlék, romterület került elő. A középkor ebből a szempontból sokkal „rosszabbul járt”, hiszen a tatárok és a törökök pusztításainak, illetve később az újra benépesülő település építkezéseinek áldozatul esett a város javainak, elsősorban az épületeinek nagy része. Pedig van mire figyelnünk, lenne mire büszkének lennünk ebből a korból is! Igaz, mindez nagyrészt nincs a szemünk előtt, hanem ahogyan múzeumunk kiállításának a címe: „Templomok a talpunk alatt” hirdeti, a szó szoros értelmében a talpunk alatt, azaz a felszín alatt fekszenek a középkori Óbuda gazdag emlékei.
Óbuda – amelynek a neve a 13. század második feléig Buda! évszázadokon át önálló, fejedelmi, királyi, majd királynéi központ volt. Utóbbi különösen jelentős, hiszen ehhez az időszakhoz köthető az utókor által „Óbuda mecénásaként” is tisztelhető Piast Erzsébet királynénak, Nagy Lajos király édesanyjának a regnálása. Ehhez a korszakhoz kapcsolódnak a klarissza templom és kolostor romjai a Mókus utcában, a Szűz Mária-templom alapfal-maradványai az Óbudai Múzeum Pincegalériájában és nem utolsósorban Óbuda város pecsétje és ebből származó, ma is használatos címere.
Az Óhegy Napok középkort idéző rendezvényeinek főszervezőjeként és az említett, szintén e kort bemutató „Templomok a talpunk alatt” című állandó kiállításnak a kurátoraként igen sokat tett azért, hogy a középkori Óbuda méltó figyelemben részesüljön.
Azt szoktam mondani, hogy én vagyok a középkori Óbuda Don Quijotéja. Sok mindenért küzdöttem, sok mindenért küzdök ma is, és noha vannak szép sikereink, mindig tele vagyok újabb tervekkel. Így például fontolóra vehetnénk, hogy itt, a Fő téren egy-egy emléktáblával jelöljük: egykor itt állt az árpád kori Szent Péter-székesegyház és a gótikus Szűz Mária prépostsági templom. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy csodálatos és jelentős épületek voltak, amelyek az évszázadok alatt tovább gazdagodtak. Mátyás király például tornyot építtetett és keresztelőmedencét ajándékozott a templom számára.
Óbuda a 11. században királyi alapítású káptalani (egyházi) városként jött létre, a mai Fő tér, Szentlélek tér területén, a királyi, majd királynéi városrész csak később alakult ki a mai Árpád híd lehajtójának bal oldalán (Pest felől érkezve Budára), a 13. századi királyi vár körül. Itt volt a középkori piactér, és itt található Óbuda egyetlen fennmaradt középkori eredetű épülete: Ferenc deák lakóháza, ma a Budapest Galéria működik benne. Ebben az épületben volt a 17. század második felében az első óbudai serfőzde.
Egy másik elképzelésem, hogy milyen jó lenne, ha a Fő téren ‒ a testvérvárosainkat jelölőhöz hasonló ‒ táblákon nyilak és feliratok mutatnák, merre bukkanhatunk a kerületben a középkori óbudai élet jelentős helyszíneire. De említhetném azt is, hogy régi álmom: az állandó kiállításunkban bemutatott Szűz Mária-templom makettjét bronzból elkészíttetni, és elhelyezni a Fő téren, hogy az erre járók láthassák, egy ilyen csodálatos épület állhatott itt egykor.
Cervantes Don Quijote alakjával ellentétben Ön társakra is lelt, hogy megvalósíthassa a terveit.
„Egynek minden nehéz; sokaknak semmi sem lehetetlen!” Széchenyi István gondolatait mi is valljuk itt, az egyesületünkben, ennek szellemében dolgozunk együtt, fogunk össze ügyekért, és vihetjük sikerre azokat. Így például Tábor-hegy, Testvér-hegy egyetlen, barokk korból származó épületét, a Farkastorki úti Szent Donát-kápolnát, valamint a Kiscelli kálváriát és a Golgota-szoborcsoportot szintén mi újítottuk fel az utóbbi években, az egyházzal és az önkormányzattal együttműködve, valamint pályázati forrásból. Még egy jótékonysági hangversenyt is szerveztünk a munkálatok javára, hogy kipótoljuk a meglévő kereteket.
Új kezdeményezéseinkből is igyekszünk közösségi hagyományt teremteni, ilyen a halloweeni sétánk, amelyet tavaly szerveztünk meg először. Igazi csapatépítő, közösségteremtő esemény volt, különleges hangulatban, világító töklámpásokkal jelezték az itt élők: szeretettel várják otthonaikhoz a csokigyűjtőket, akik énekléssel köszönték meg a csemegéket. Évzáró rendezvényünkön – már legalább húsz éve – érkezik a Mikulás a Virágosnyeregbe, ahol kiosztja az ajándékcsomagokat az izgatott gyerekeknek. Erre az alkalomra 350–400 gyermek és felnőtt szokott ellátogatni a hegyre.
Hogy mindezeket az eseményeket beharangozzuk, és tudósítsunk róluk, újságunk, az Óhegy Hírek nélkül lehetetlen lenne. Ahhoz, hogy rendszeresen minden itt lakó postaládájába bekerüljön ingyenes lapunk, szintén összefogásra van szükség, így például önkéntes munkában terjesztjük, a tetemes nyomdai költségeket pedig az önkormányzat anyagi támogatásával és hirdetésekből fedezzük.
Mi a titka, hogy az egyesületük az önkéntes, közösségi munkába be tudja vonni az itt élőket?
Talán a sokszínűségünk. Az, hogy igyekszünk minél többféle érdeklődési körű lakótársunkat megszólítani minél többféle tevékenységünkkel. A hegyvidék az elmúlt időszakban jelentősen beépült, sok fiatal és kisgyermekes család is érkezett közénk. Szeretnénk őket is bevonni a munkánkba, a programjainkba, a közösségi életünkbe. Nem állhatunk meg, folyamatosan keressük a kapcsolódási lehetőségeket a fiatalabb nemzedékekkel, így például nemrégiben dobsulit indítottunk, és a helyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával is együttműködünk, rendezvényeket szervezünk. A közös élmények és emlékek gyűjtése mellett az önkéntesség, a közösségért végzett munka népszerűsítését a fiatalok körében szintén missziónknak tekintjük. Azt szoktuk mondani, minden ötletet örömmel fogadunk, és még nagyobb örömmel a megvalósításában való részvételt. Van is erre fogadókészség, többek között ezért is vagyok büszke egyesületünk elmúlt 33 évnyi munkájára. Nagy megtiszteltetés és különleges öröm számomra, hogy az egyesület, az elnökség és Felcsuti László elnöktársam javasolt a kerületi Balázs Lajos-díjra, és még nagyobb megtiszteltetés, hogy az önkormányzat végül nekem adományozta. Ezúton is nagyon köszönöm.
