„1980 óta dolgozom a kerületben óvónőként, még kimondani is sok” – idézi fel pályája elejét Gombos Albertné. „Így bátran mondhatom, szinte nincs olyan család Csillaghegyen, melyet ne ismernék, melynek kisgyermekét ne nevelte volna óvodánk. Sőt, ma már az egykori gyerekek szülőként térnek vissza hozzánk. Ragaszkodnak óvodánkhoz, oly szép emlékeket őriznek, és erre igen büszke vagyok, hisz pedagógus aligha kaphat ennél nagyobb elismerést.”
Ida már a kerületben dolgozott, amikor elvégezte a főiskolát, és hamarosan óvodavezetői kinevezést kapott. Immár a hetedik ciklusát tölti e pozícióban, mindvégig élvezve munkatársai maximális támogatását, melyre szintén joggal lehet nagyon büszke.
„Óvónőként és kollégaként is mindig az elfogadás határozta meg a munkámat” – mondja Gombosné Ida, amikor arról kérdezzük, mi lehet a kulcsa, hogy ennyi éve élvezheti a családok és a munkatársak töretlen bizalmát. – „Enélkül nem is lehetne hitelesen, évtizedeken át művészeti pedagógiai programmal dolgozni. Az szoktuk mondani a szülőknek, hogy azt nem ígérjük, nem ígérhetjük, hogy kis művészeket nevelünk, de azt biztosan, hogy művészetet kedvelő majdani felnőtteket.”
A mögöttünk álló, korábban soha nem tapasztalt hetek a pedagógusoknak is komoly kihívást jelentenek. Hiszen akik eddig minden egyes napjukat gyermekekkel töltötték, azokat most üres csoportszobák várják csupán. Ida és munkatársai is küzdenek a kialakult különleges helyzettel.
„Nagyon hiányoznak a gyerekek. Amit most tehetünk, hogy online minden segítséget megadunk a szülőknek: könnyebben és tartalmasan telhessenek a kényszerűen otthon töltött napok. Időközben felújításba fogtunk a kollégákkal, hogy frissen festett kültéri játékok fogadják majd a gyerekeket. Az szintén kihívás lesz, hogy a beiratkozás is csak elektronikusan történhetett ebben az évben, míg máskor sok-sok személyes találkozáson és nyílt napon ismerkedhettünk a családokkal. Ahogyan az is fájdalmas, hogy tudjuk, a hozzánk járó gyermekeket is megviseli a közösség hiánya. Augusztusban – persze, nem tudhatjuk, lehetséges lesz-e, – az iskolába készülő óvodásainknak szeretnénk szervezni egy búcsúzó napot, hogy legalább ebből ne kelljen kimaradniuk…”
Az óvodavezető vallja, biztonságos gyermekkor és támogató család segíthet valamenyiünket, hogy stabil felnőtté válhassunk. Vele sincs ez másként:
„Amit én a hivatásomban elértem, azt a családomnak is köszönhetem. Szerető családban nőttem fel, szüleimtől az alábbi útravalókat kaptam: becsület, tisztesség, szeretet. Negyvenhárom éve vagyunk együtt a férjemmel, fiatalkori szerelem volt a miénk. Mindkettőnk szülei élnek – hál’ istennek – ők is, ahogyan két csodálatos felnőtt lányunk a családjaikkal is a közelünkben laknak. Ez a biztos háttér minden akadályon átlendít, ahogyan az szintén, ha a nehéz pillanatokban felidézhetem saját gyermekkori emlékeimet. A hencidai óvoda kertjét, kis patakjával, sziklakertjével. Szeretném, hogy minden csillaghegyi óvodás is ezt a meghittséget kapja útravalóul.”
