Örömhírről számolhatunk be: mégsem zár be a Pethe Ferenc téri postafiók, hónapok óta tartó tárgyalásaink a Magyar Postával a napokban sikerrel zárultak. A kaszásdűlői fiók üzemelhet tovább, alacsonyabb bérleti díj ellenében.
Tavaly novemberben adtunk hírt arról, hogy Önkormányzatunk tudomására jutott, költségracionalizálási okokból bezárás várhat a Pethe Ferenc tér 1. szám alatti postahivatalra. A Magyar Posta nagyjából 100 fiókját volt kénytelen bezárni, így a hír nem volt meglepő, ugyanakkor haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeztünk az ügyben a Posta vezetésénél.
Szívügyünk volt a posta megmentése, hiszen Budapest 33-as számú postahelye a kerületrész egyetlen postahivatala: Kaszásdűlőn több mint nyolcezren laknak, sok idős III. kerületi honfitársunk számára nélkülözhetetlen kapocs hivatalos ügyeik intézésében – akár csak nyugdíjuk felvételében -, sok száz óbuda-békásmegyerinek jelentene súlyos nehézséget a fiók pótlása a hétköznapokban.
Örömmel nyugtáztuk, hogy az állami társaság vezetése kezdettől nyitottnak bizonyult a bezárás átgondolását, a folytatólagos működtetést célzó tárgyalásokra. Önkormányzatunk és a Posta illetékesei pedig a közelmúltban személyes tárgyalás során jutott közös megoldásra: a Magyar Posta Zrt. elfogadta Önkormányzatunk ajánlatát a bérleti díjuk mérsékeltebb összegéről. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Posta a 2027-es évig biztosan nem mondja fel a bérleti
szerződést rendes felmondással, továbbá ezen időpont opcionálisan 2029-ig meghosszabbítható.
Ezúton is szeretnénk külön, kiemelten a kerület lakosainak nevében is köszönetet mondani a Magyar Posta partnerségéért a konszenzusos megoldás megtalálásában. Hiszen sok száz óbuda-békásmegyerinek jelentene súlyos nehézséget a fiók pótlása a hétköznapokban – Önkormányzatunk számára pedig a lakosság igényeinek kiszolgálása az iránytű minden döntésünk során.
