Békeidőben, teli hassal, szeretteinktől körülvéve mindig könnyebb bátornak lenni, az emberiesség szószólójának lenni. Háborúban, ínségek közepette, vészterhes időkben azonban rendre megcsappan a rettenthetetlenek tábora.
Igaz, kevesebben vannak, de vannak, akik mégis, éppen ilyen nehéz időkben mutatják meg, milyen valójában bátornak, mit jelent valójában embernek lenni, embernek maradni az embertelenségben. Közéjük tartozik Reviczky Imre.
Kiváló katonaként ‒ aki már az első világháborúban is bizonyított ‒ a keleti frontra vezényelték. Innen azonban hamarosan hazaküldték, mert megtagadta a helyi lakosság kifosztására, kiirtására irányuló parancsot, nem volt hajlandó civilekre támadni, túszokat kivégeztetni…
Mivel kiemelkedő tehetségű tiszt volt, elnézték neki a parancsmegtagadást és új feladattal bízták meg: kinevezték az erdélyi X. munkaszolgálatos zászlóalj parancsnokává. Közel negyvenezer munkaszolgálatos került a keze alá, zömükben zsidó férfiak, akikkel egyébként nem bántak kesztyűs kézzel ezekben a zászlóaljakban, Reviczky Imre parancsnoksága alatt azonban mindez egészen másként történt.
Első parancsai közé tartozott, hogy megtiltotta a tiszteknek a korbács és a bot használatát, megbüntette a kegyetlenkedő századparancsnokokat, engedélyezte a munkaszolgálatosok szabadságát, elérhetővé tette az orvosi ellátást is… Minden nap kötelező kihallgatást rendelt el, amelyen a zsidó emberek is kérhetek kihallgatást… ‒ tehát megannyi tisztességes és emberséges tett.
És több ezer olyan férfit is behívatott munkaszolgálatra, akik kívül estek a sorköteles korosztályon (18 év alattiakat és 48 év felettieket). Ezzel sokukat megmentette a deportálástól és a biztos haláltól. 1944-ben még egy jelentős csoport szökését is segítette.
A nyilasok uralomra kerülésükkor őt sem kímélték: zsidóbérencnek nevezték, letartóztatták és Sopronkőhidára szállították. A felszabadulás után ezredessé léptették elő, ám a kommunista fordulat után ismét igazságtalanságok sora várt rá: nyugdíjazták (1950-ben), majd indoklás nélkül megfosztották nyugdíjától (1952-ben), utolsó éveiben szénlapátolásból tartotta el családját. 1957. február 16-án halt meg.
A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1965-ben kitüntette a Világ Igaza címmel, mely elismerést azoknak a nem zsidó személyeknek ítélik oda, akik életük kockáztatásával mentettek zsidó embereket a holokauszt idején.
Reviczky Imre emlékét itt, a harmadik kerületben szintén ápoljuk. A nevét viselő utcában kialakított kis parkban állított emlékmű figyelmeztet valamennyiünket: embernek maradni az embertelenségben nem lehetőség, hanem kötelesség.
