„Számunkra mindennél fontosabb a harmadik kerületiek biztonsága” ‒ Október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja

Közzétéve:

Európában is jelentős számban vannak, akik szegénységben vagy generációs mélyszegénységben élnek. Ha valóban komolyan vesszük a szegénység elleni küzdelem világnapjának üzenetét, szembe kell néznünk azzal, hogy a rászoruló emberek az anyagi megsegítésen túl, ők is ‒ akárcsak mi mindannyian ‒ vágyják a figyelmet, a megértést, a törődést, és olyan feladatokat, melyek révén ők is értékesnek érezhetik magukat, büszkék lehetnek magukra.

Az egyének, a civil összefogások, a szakmai szervezetek, az önkormányzatok és a kormányok természetesen más-más eszközökkel, más-más lehetőségekkel nyújthatnak segítséget. Ami azonban közös: minden tevékenységüknek a fentiek szellemében kell történnie, a szegénységben élő emberek valódi szükségleteikre válaszolva és méltóságukat maximálisan tiszteletben tartva.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat feladatnak, felelősségének tekinti, hogy lehetőségeihez mérten arra törekedjen, minden kerületi lakos szociális biztonságban élhessen. Így tényleges támogatásokat kíván adni az aktuális nehézségek leküzdésére is.

„A kormány magára hagyta a magyar embereket, az elszabaduló élelmiszerárak mellé még a rezsit is megemelte. Számunkra mindennél fontosabb a harmadik kerületiek biztonsága, ezért egy teljesen új támogatási formát hoztunk létre” ‒ mondta Turgonyi Dániel, Óbuda-Békásmegyer szociális és lakásügyekért, valamint egészségügyért felelős alpolgármestere a vele készült interjúnkban.

Az interjút a támogatás részleteiről és az igénylés menetéről itt olvashatják.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Dr. Kiss László: indul a bicskei gyermekotthon-ügy kivizsgálása

Hírek
Közzétéve:

Halloweeni kalandtúra az Óbudai Szabadidőparkban

Hírek
Közzétéve:

Az óbudai horvátok szerepe a városegyesítésben – Budapest 150