A romániai Parciumban, Nagymajtényban születtem, 1955-ben. Bukarestben végeztem, a Testnevelési Egyetemen. 1990-ben települtünk át a családommal Magyarországra, 1997-ben költöztünk Békásmegyerre, azóta itt élünk. Két felnőtt fiunk van és két fiúunokánk. Dolgoztam szociális munkásként, klubvezetőként a szociális szférában. Mentálhigiéniás szakemberként volt alkalmam megtapasztalni idős emberek minden testi-lelki-kapcsolati problémáját. Szívesen és szeretettel segítettem őket, szerettem a munkám. Egy pár évre visszakerültem az oktatásba, innen mentem nyugdíjba. 2010 óta tevékenyen részt veszek a harmadik kerület nemzetiségi életében, a román nemzetiség színeiben. 2014 óta a román önkormányzat elnökeként arra törekszem a képviselő társaimmal együtt, hogy megismertessük a harmadik kerület lakosait a román kultúrával, hagyományaival, irodalmi és zenei életével, gasztronómiájával.
1975-ben születtem Gyergyószentmiklóson . Általános iskolai tanulmányaimat szülővárosomban jártam, és a Gimnáziumi éveimet Gyergyóditróban a Puskás Tivadar Faipari iskolában végeztem el. 1993-ban jöttem Magyarországra. 22 évig éltem , és dolgoztam Budakalászon . Családalapítás után 2010-ben költöttem a III.kerületbe .2024-ben ismerkedtem meg Lázár Edit elnök asszonnyal. Lehetőségem volt részt venni egy rendezvényen, ahol betekintést nyertem a Román Nemzetiségi Önkormányzat munkájába , és tevékenységébe. Ezután tudtuk, hogy közösen szeretnénk támogatni a Magyar- Román kapcsolatokat.
Az idegenforgalomban mint idegenvezető dolgozom. Ma már nyugdíjasként a német, orosz, portugál és angol mellett a román nyelvet önszorgalomból tanulom. Szeretnék hozzájárulni a román nemzetiség és Óbuda-Békásmegyer lakóinak szorosabb kapcsolatához és ahhoz, hogy kölcsönösen jobban ismerjük meg egymást.