A gyerekkori szorongás gyakori jelenség, ám a felnőttek sokszor mégsem veszik kellően komolyan. Pedig ez nem csupán pszichológiai vagy nevelési nehézséget jelezhet, de jelzést adhat arról is, hogy a gyerekek mennyire érzik biztonságban magukat, az alapvető jogaik teljesülnek-e a hétköznapjaikban. Ha valaki tartósan szorong, az sokszor annak a következménye, hogy túlzott teljesítménykényszer, bántalmazás, elhanyagolás vagy bizonytalanság van jelen az életében.
Miért szoronghat egy gyerek?
A szorongás okai sokfélék lehetnek és vannak olyan helyzetek, amikor a gyerekek életkorából fakadóan ezek természetesek, a fejlődés velejárói, mérföldkövei (például szeparációs szorongás kisgyermekkorban). Azonban előidézhetik a túlzott elvárások otthon, az iskolában vagy a sportban is, amikor a teljesítmény fontosabbá válik, mint a gyerek jólléte. Vagy állhat a hátterében a kortársak bántalmazása, kiközösítése – de ugyanilyen hatást válthatnak ki a családi nehézségek, például egy válás, a család anyagi gondjai, egy megterhelő élethelyzet is.
Ha egy gyereknek nincs lehetősége elmondani, hogyan érzi magát, vagy nem kapja meg azt a figyelmet és támogatást, amire szüksége lenne, akkor a szorongás könnyen állandósulhat, és tartós bizonytalanság, önbizalomhiány vagy akár testi tünetek formájában is megjelenhet.
A szorongás tünetei lehetnek testiek (pl. hasfájás, fejfájás), de jelentkezhetnek alvászavar, romló iskolai teljesítmény, vagy a korábbihoz képest megváltozott viselkedés formájában is. Fontos, hogy a gyerekek környezete időben észrevegye ezeket a jeleket és érdemben reagáljon rájuk.
Mit tehetünk szülőként, pedagógusként, felnőttként?
Életkorukból fakadóan a gyerekeknek sokszor nehézséget okoz, hogy segítséget kérjenek, vagy nem szóban, hanem tünetekkel jelzik, ha baj van. A legfontosabb, hogy komolyan vegyük a gyerekek jelzéseit, hogy meghallgassuk őket, méghozzá ítélkezésmentesen. Törekedjünk rá, hogy minőségi időt töltsünk velük, hogy ne csak tudják, de érezzék is, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk. Emellett elengedhetetlen a gyerekek szükségleteit figyelembe vevő környezet kialakítása otthon, az iskolában és sportolás közben is. Ha a szorongás mindezen lépések megtétele után sem oldódik, akkor forduljunk szakemberhez (óvoda- vagy iskolapszichológus, gyerekpszichológus).
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekek biztonsága és jólléte a körülöttük lévő közösség felelőssége. Az iskolában, a sportegyesületben vagy a kortárskapcsolatokban szerzett tapasztalatok mind hatással vannak a gyerek önbizalmára és lelkiállapotára, éppúgy, mint az otthoni légkör és a családi események. Egy bántó megjegyzés, egy elutasító közeg vagy a folyamatos teljesítménykényszer hosszútávon rányomhatja a bélyegét mindezekre. A felnőtteknek ezért kiemelt szerepe van abban, hogy támogató, elfogadó és biztonságos közeget teremtsenek.
Ráadásul ma már a digitális világra is gondolni kell, hiszen a gyerekek életének kikerülhetetlen részei az okoseszközök. A közösségi média használata gyerekkorban rendkívül rossz hatással lehet. Az itt megjelenő posztok, képek, videók gyakran nem valós képet mutatnak, az iskolások állandóan másokkal hasonlítják össze magukat, ami szintén önbizalomvesztéshez és állandó teljesítménykényszerhez vezethet. Az online zaklatás még komolyabb veszélyforrás lehet, amely gyakran rejtve marad a felnőttek előtt. Ez szintén súlyos érzelmi terhet jelenthet és szorongást válthat ki, hiszen a gyerek úgy érezheti, nincs menekülési útvonala, a bántások bárhol, bármikor elérik őt.
Figyeljünk rá, hogy a gyerekek az online környezetben is biztonságban legyenek, hogy megfelelő támogatást kapjanak, ha bántalmazás vagy zaklatás éri őket. A közös beszélgetések az internethasználatról, a digitális szabályok együttes kialakítása, valamint az empatikus figyelem segíthet abban, hogy a gyerek ne maradjon egyedül, biztonságban és tudatosan használja az online világ lehetőségeit. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a kamaszoknál az internet a barátokkal, kortársakkal való kapcsolattartás egyik alapvető színtere is, így ennek tiltása, az ebből fakadó elszigetelődés szintén szorongást válthat ki.
Az alábbi összefoglaló segíthet abban, hogy átgondoljuk, mit tehetünk még azért, hogy a szorongás oldódjon. Érdemes ezekre a tippekre úgy tekintenünk, hogy a gyerekek (akárcsak a családok) nagyon különbözőek, már csak életkorukból fakadóan is. Az alábbi pontokat gondolatébresztőnek szántuk, alkalmazzuk úgy, ahogy az a mi gyerekünkhöz/családunkhoz illeszkedik.
Legyen elég szabadidő, játék: A mindennapokban legyen lehetőség önfeledt, szabályok nélküli játékra, különösen szabad levegőn. A mozgás, futás, sarazás, alkotás mind hozzájárul a feszültség oldásához. Nagyobbaknál a strukturálatlan szabadidő, pihenés, semmittevés, kirándulás, az online világtól való eltávolodás szintén segíthet kikapcsolódni.
Kiszámítható keretek: A napirend, az ismétlődő családi rituálék (pl. közös étkezések, esti mese) biztonságérzetet adnak és teret biztosítanak a rendszeres, bizalmas beszélgetéseknek, családon belüli kapcsolódásnak.
Töltsünk együtt minél több minőségi időt: Tudatosítsuk a gyerekben, hogy van olyan idő, amikor csak rá figyelünk – ilyenkor tegyük el a telefont, kapcsolódjunk hozzá beszélgetéssel, közös játékkal. Legyünk nyitottak, érdeklődőek!
Figyeljünk arra, hogy milyen hírek, információk jutnak el hozzá: A gyerekeknek megterhelő a túl sok hír, rémtörténet. A nehéz témákról az életkoruknak megfelelő szinten beszéljünk és óvjuk őket a koruknak nem megfelelő tartalmaktól.
Egyeztessünk az óvodával, iskolával: Ha azt gyanítjuk, hogy az intézményben történt valamiféle, a gyerekünket megzavaró esemény, akkor kérjünk fogadóórát, beszéljünk a pedagógusokkal arról, hogy ők észrevettek-e bármit.
Csökkentsük a képernyőidőt: A túl sok kütyüzés fokozza a feszültséget. Helyette válasszunk nyugodtabb, alkotó vagy mozgásos offline programokat.
Figyeljük és vegyük komolyan a jeleket, és ha szükséges, forduljunk szakemberhez, aki a helyzetünket megismerve, személyre szabottan tud segítséget adni.
Rosta Ágnes, pszichológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai munkatársa
A fenti cikk megegyezik az Óbuda Újság XXXI. évfolyam, 18. számában megjelent írással.
