Idén is egy egész héten át tartó ingyenes programsorozattal várták a kerületben élőket Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom óbudai csoportjába tartozó szervezetek.

A Védőnői Szolgálat munkatársai baba-mama és kismama klubok keretében meghívott vendégekkel, szoptatásra felkészítő előadásokkal fogadták az érdeklődőket.
A programokhoz idén először csatlakoztak a kerület más egészségügyi szolgáltatói is egy-egy előadással, így Dr. Váczi Mária, a Szent Margit Rendelőintézet Füst Milán utcai rendelőjének gyermek fogszakorvosával, valamint a Szent Margit Kórház Szülészeti Osztályáról Dr. Raft Miklós osztályvezető-főorvos helyettessel és Dr. Tompa Norbert szülész-nőgyógyász rezidenssel is találkozhattak az események során.
Az idei év sem maradt el különlegesség nélkül, hiszen a programsorozat keretében megrendezett Születés hete koncert nemcsak Óbudán, de országszerte is kuriózumnak számít. Az Óbudai Danubia Zenekar rendhagyó hangversenyén Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Védőnői Szolgálattal közösen egy olyan koncertélménnyel szerette volna idén megajándékozni a kerületben élő várandósokat és 
Az esemény során került harmadszor átadásra az óbudai vándorbölcső is, melyet Bús Balázs polgármester a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom óbudai csoportjának vezetőjével adott át. Schadek-Bíró Éva, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálatának intézményvezetője a koncert 
A Születés hete Óbudán programok záró rendezvényére a Csillaghegyi Közösségi Házban került sor 2019. május 10-én. A záró rendezvény fővédnöke Szekeres Adrien énekesnő, óbudai édesanya volt, aki a program megnyitóján elmondta, hogy bár a lányai már kamaszok, de nagyon szívesen emlékszik vissza a kisgyermekes évekre. Az oldott hangulatú kerekasztal beszélgetésen Újvári Enikő a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke a munkáltatók szerepét emelte ki a gyermekes munkavállalókkal való foglalkozást illetően. Dr König Róbert gyermeksebész, óbudai édesapa az online kommunikációs tér kisgyermekes családok életében betöltött szerepének növekedése kapcsán a megfelelő helyről való tájékozódás fontosságát emelte ki. Erdeiné Csepregi Erzsébet a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom óbudai csoportjának szervezője a támogató közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet. A zárórendezvényen előadások, workshopok, szakmai kerekasztal beszélgetések, kis csoportos beszélgetőkörök és hordozókendős divatbemutatóra is sor került.
Az óbudai háromkirályfis csoporthoz tartozó szervezetek: az Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány, a Mazsola – a Fogyatékkal Élő Gyermekekért Alapítvány, a Mályvavirág Alapítvány óbudai csoportja, az Óbudai Anyapont, az Óbudai Fejlesztőház, az Óbudai Hordozós Klub, az Óbudai Mosható Pelusos Klub, a Szamóca Gyermekcentrum Alapítvány.














