Bús Balázs polgármester az Idősügyi Tanács elnöke a májusi ülésen támogatta a tagok kezdeményezését, miszerint aktívabban részt kívánnak venni az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő helyi döntések folyamatában.
A Tanács 2009-es megalakulása óta alapvető missziójának tekinti a kerületben élő nyugdíjas korúak körülményeinek javítását, hiszen mint fogalmazott a polgármester az idős polgárok tudása, tapasztalatai értéket képviselnek mindannyiunk számára.
Az ülésen az elnök tájékoztatta a tagokat, hogy a képviselő-testület elfogadta a 2009-2016. évi beszámolót, továbbá támogatta a névváltozást, amely 2017. május 1-től érvényes.
A tagok egyhangúlag újraválasztották Müller Istvánné elnökhelyettes asszonyt, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetőjét, aki 2009 óta aktívan részt vesz az Idősek Tanácsának munkájában. Példaértékű kapcsolata van a kerületben élő polgárokkal, reflektál igényeikre, valamint sokszínű programot kínál az intézménybe betérők számára.
Új alelnököt is kineveztek Gyimesi László személyében, aki örömmel vállalta a felkérést. A kerületiek Óbuda költőjét úgy is ismerhetik, mint a helyi szellemi élet egyik szervezőét. Elmondása szerint abban hisz, hogy a generációkat össze kell kapcsolni, mert kölcsönösen segíthetik egymást, ennek fényében maga is kapcsolatot tart a fiatalsággal és az idősekkel egyaránt.
A Tanács a korábbi tagokon túl új szervezetekkel bővült, akiknek számítanak a véleményére segítő munkájukra. Újként üdvözölhették a tagok többek között az egyházak képviselőit, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatóját, a Népegészségügyi Intézet munkatársát, a Fővárosi Önkormányzat képviselőit, továbbá a kerületben élő ismert közéleti személyiségek, köztük 2 Díszpolgárt is. Számítanak továbbá az Országos Idősek Tanácsának képviselője, a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai Főosztályának vezetője, a Szent Margit Kórház főigazgatója, valamint a Rendelőintézet ügyvezető igazgatója és a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának vezetője szakmai észrevételeire.
Tanácskozási joggal a továbbiakban az üléseken részt vesznek, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, az Óbudai Kulturális Központ, az Óbudai Sport és Szabadidő Kft. egy-egy képviselője, valamint az ellátottjogi és betegjogi képviselő.
Az új tagok és a meghívott vendégek bemutatkoztak és bemutatták röviden tevékenységüket. Az ülés hátralevő részében az elnökhelyettes asszony tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a II. félévre vonatkozó tervet kiosztották, amely a többi közt tartalmazza, hogy az Idősek Világnapja alkalmából (októberben) kihelyezett ülést tartanának, ahol közösen ünnepelésre is lehetőség nyílik majd. Szerepel benne az is, hogy novemberre szeretnék ismételten összehívni Óbuda-Békásmegyer Idősek Tanácsát, amelyen a jogszabályi változásokat tárgyalnák, az idősek biztonságát szolgáló innovatív lehetőségeket illetve az áldozatsegítés szervezet-rendszerét ismertetnék a szakemberek.