A Budapest Tuning programsorozat részeként október első hétvégéjétől december 18-ig hét fővárosi helyszínen – a Békásmegyeri Piacon, a Bosnyák téri, a Fény utcai és a Fehérvári úti Piacon, a Flórián téri Üzletközpontban, a Vörösvári úti Heti Vásáron és a Római-parti Piacon – lépnek fel hétvégi időpontokban zenekarok és különféle formációk.
Ahogy korábban már hírt adtunk róla: a Zenélő piacok projekt ötletgazdája Udvardi Márton trombitás, zeneszerző, aki 2021 szeptemberében indította el először a piac-koncertsorozatot.
E hét szombaton 10 órától például a Fruzsi & Badman lép fel Vörösvári úti Heti Vásáron, szintén 10 órától pedig az Antonovits Bence & Molnár Bálint duó teszi hangulatosabbá a válogatást és a vásárlást a Római-parti Piacon.
A programok természetesen ingyenesek, a jó hangulat pedig garantált. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az egyes helyszíneken.
A teljes program ITT olvasható.